Újabb egy év türelmi idő a színlelt szerződéseknek

2005.05.30. 21:07

A parlament hétfőn 330 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvény módosítását, amely 2006. június 30-ig meghosszabbítja az úgynevezett színlelt szerződések megszüntetésére vonatkozó moratóriumot.

A színlelt szerződések moratóriumát egy évvel meghosszabbító javaslatot Pető Iván (SZDSZ) nyújtotta be a parlamentnek. Korábbi indoklásában úgy fogalmazott: bár tudja, hogy e módosítás nem oldja meg véglegesen a problémát, a javaslat elvi alapokon átfogó megoldást jelent az érintettek - főként a kulturális szférában dolgozók - számára.

A képviselő, akinek a korábbi közlése szerint a végrehajtással színházak, újságok válhatnának működésképtelenné, kiemelte: nem gondolja azt, hogy a moratórium meghosszabbítása a megoldás, az csak a probléma elnapolását, ugyanakkor "a nagyobb baj elkerülését" jelenti. Felhívta a figyelmet arra, hogy a probléma nem csak a kulturális területet, hanem például a vidéki fuvarozókat is érinti.

A múlt év februárjában kormányhatározat rendelkezett arról, hogy június 30-ig felül kell vizsgálni a munkavégzésre irányuló jogviszonyok rendszerét. A cél az, hogy ne foglalkoztathassanak vállalkozóként olyanokat, akik valójában alkalmazottak. Az APEH azt tervezte, hogy a határidő lejárta után fokozottan ellenőrzi a vállalkozói szerződéseket.

Tavaly az Országgyűlés elfogadta Pető Iván akkori indítványát, amely a színlelt szerződések megszüntetésének határidejét egy évvel, 2005. június 30-ig meghosszabbította. A mostani, új módosítás értelmében az adóhatóság további egy évig nem büntetheti az érintetteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK