Elnökválasztó SZDSZ-eseket rebesget Kuncze

2005.05.31. 10:47

Nem kizárt, hogy néhány SZDSZ-es képviselő mégis részt vesz a köztársasági elnök megválasztásán. Hétfőn úgy határozott a szabad demokrata frakció, hogy nem szavaznak. A döntés alól csak a képviselőcsoport kétharmada adhat felmentést. Mécs Imre kedden azt mondta, szeretne élni szavazati jogával.

Az SZDSZ hétfői döntése szerint a frakció tagjai nem vehetnek részt az elnökválasztáson. A döntés alól felmentést csak a képviselőcsoport kétharmada adhat Kuncze Gábor hétfői nyilatkozata szerint. Mécs Imre az [origo]-nak kedden azonban azt mondta, egyelőre tisztázni akarja, hogy szükség van-e felmentésre a frakciószabályzat alapján. Mécs ugyanis szeretne szavazni az elnökválasztáson.

Béki Gabriella is szeretne szavazni, mert úgy véli, a képviselőknek általában az a dolga, hogy szavazzanak. Arról azonban még nem döntött, hogy kér-e a képviselőcsoporttól felmentést. Mérlegelnie kell ugyanis, hogy egyéni meggyőződése szerint cselekedjen vagy a frakciófegyelem alapján távol maradjon a voksolástól.

Korábban Wekler Ferenc is jelezte, hogy támogatná Szili Katalint, az MSZP jelöltjét. Hétfőn, a frakció ülése után a képviselő nem válaszolt újságírói kérdésekre, kedden nem sikerült elérnie az [origo]-nak Weklert. Az [origo] úgy tudja, más SZDSZ-es képviselő esetében nem merült fel, hogy szavazna az elnökválasztáson.

Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő azt mondta, hogy jogi szankciókat nem alkalmaznának, ha előfordulna, hogy valaki nem kér felmentést és mégis elmegy szavazni. Politikai következményei azonban lehetnek egy ilyen lépésnek - mondta. Szerinte azt kell mérlegelnie a képviselőknek, hogy a párt döntése számukra fontosabb-e, mint egyéni ambícóik.

Az esetleg szavazó SZDSZ-es képviselők eldönthetik az elnökválasztás sorsát. Szili Katalint az MSZP-frakció 177, míg Sólyom Lászlót a Fidesz-frakció 169 és az MDF 8 képviselőjének szavazataira számíthat az eddigi nyilatkozatok alapján. A 11 jobboldali, független - mindegyik volt fideszes vagy MDF-es - képviselő közül valószínűleg Körömi Attila nem vesz részt a szavazáson, a többiek várhatóan Sólyomra szavaznak. Ha mindenki fegyelmezetten szavaz, akkor Sólyom 187, míg Szili 177 szavazatot söpörhet be. Három szabad demokrata már jelezte: támogatná Szilit.

Egy kedd reggeli televíziós műsorban az SZDSZ elnöke sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy pártjának képviselői közül lesz, aki felmentést kér majd a kötelező érvényű frakciódöntés alól, kedden délelőttig azonban még senki nem jelezte, hogy élni kíván szavazati jogával.

A pártelnök a Nap-keltében azt mondta: "Lehetnek olyan indokok általában egy-egy képviselő esetében, amelyet a többiek akceptálnak, elfogadják és ezért aztán engedélyt adnak neki, de ez nem automatikus természetesen, az engedélyt - a frakciószabályzat szerint - egyenként kell azoknak megszerezniük, akik ezzel a lehetősséggel élni akarnak, és ha nem kapják meg az engedélyt, de ennek ellenére másként szavaznak, annak következményei vannak a későbbiekben" - mondta.

Kuncze hozzátette: "van annak is jelentősége, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége képes egy egységes, fegyelmezett pártként viselkedni ebben a helyzetben, és lehet, hogy ez egy fontosabb szempont a politikában annál, hogy valaki az egyéni véleményét a párttól eltérően megfogalmazhassa".

A pártelnök szerint a köztársaságielnök-választás első fordulója után a politikának még van mozgástere, és a liberális párt még nem adta fel azt a lehetőséget, hogy a koalíciós partnerrel közösen állítson államfőjelöltet. "Én látom (...) a feszültségeket a két párt között e tekintetben, de ebből csak annyi következik számomra és gondolom az MSZP vezetése számára is, hogy ezt a problémát majd kezelni kell a hátralévő egy évben" - mondta.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK