Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a János kórházban

2005.06.08. 7:36

Nyomozást rendelt a Fővárosi Főügyészség a Szent János Kórházban. A kórház eladósodottságának mértéke már akkora, hogy az felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen indult - írja a Népszabadság.

A Szent János Kórház eladósodottsága miatt kezdett nyomozni a rendőrség. A Fővárosi Főügyészség a Főpolgármesteri Hivataltól kapott iratok alapján rendelte el a nyomozást, mivel felmerült a gyanúja, hogy a több mint nyolcszázmilliós adóssággal a csőd szélére került kórházban valaki bűncselekményt követett el. A Fővárosi Főügyészség ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot - írja a Népszabadság.

A kórházban volt már revizori vizsgálat, felfüggesztették már a főigazgatót is, és felbontottak, módosítottak korábbi szerződéseket. Tavaly önkormányzati biztost rendeltek ki az intézmény élére, miután több mint 800 milliós adósság halmozódott fel. Az átvilágítást végző cég a vizsgálat kezdete után egy hónappal kérte, hogy ideiglenesen mentsék föl Nagy Péter Pál főigazgatót, mert akadályozta az átvilágítást. Előbb közös megállapodással megszüntették a főigazgató munkaviszonyát, később ezt visszavonták és fegyelmi eljárást indítottak. A főjegyző emellett revizori vizsgálatot is indított, ennek eredménye alapján merült fel a hűtlen kezelés gyanúja - írja a Népszabadság.

A lap szerint a vizsgálat megállapította, hogy az egyik legtöbb bevételkiesést a kórház laboratóriumának privatizációja okozta. A labort működtető kft. nem köthetett közvetlen szerződést az egészségbiztosítóval, pénzéhez csak a kórházon keresztül juthatott. A kórház azonban többet fizetett, mint amennyit az OEP-től kapott. A működés két évében ez több százmilliós veszteséget okozott.

Kiderült az is, hogy szinte valamennyi, a felújításokra, beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatot egyetlen cég nyerte. A menedzsment ugyan mindig a legolcsóbb ajánlatot választotta, de a költségek a kivitelezés során folyamatosan nőttek, végül magasabbal lettek, mint a legdrágább ajánlat. Az előnytelen szerződéseket már átvilágítás elején módosították, a kórház most havonta 50 millió forinttal kevesebbet költ - derül ki a Népszabadság írásából.

KAPCSOLÓDÓ CIKK