Hillerrel tanulhatnak angolul Zuglóban

Vágólapra másolva!
Hiller Istvánnal lehet megtanulni angolul bemutatkozni, egy zuglói ingyenes tanfolyamon. A tanfolyam tankönyvében ugyanis a bemutatkozásról szóló dialógus mellett a szocialista pártelnök szerepel egy illusztráción. A tankönyvben rajta kívül feltűnik a II. kerületi MSZP-s polgármester is - gyorséttermi felszolgálóként. A zuglói jobboldalt felháborították az illusztrációk - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Vitákat váltott ki a zuglói önkormányzatban egy ingyenes nyelvtanfolyam segédanyagaként megjelentetett kiadvány. A tankönyvben elhelyezett illusztrációkon ugyanis felismerhető Hiller István, az MSZP elnöke, illetve Horváth Csaba II. kerületi szocialista polgármester - írja a Népszabadság.

Az illusztrációk hatalmas a felháborodást okoztak a zuglói jobboldalon. Rátonyi Gábor fideszes helyi polgármester a lapnak elmondta, vérlázító, hogy az ingyenes tanfolyam hallgatói MSZP-s kampánykiadványt kapnak, miközben a tanfolyamot az önkormányzat indította ötmillió forintnyi közpénzből. Rátonyi szerint a szocialisták félrevezetik az embereket, amikor azt a látszatot keltik, hogy a kurzus és a könyv az ő ajándékuk. A polgármester közölte, ellenlépéseket nem terveznek az amúgy rendben lévő kiadvánnyal kapcsolatban, csak szerették volna felhívni a figyelmet az igazságra.

Halász Iván, a tankönyv beköszöntőjét író szocialista alpolgármester, közölte, a kiadvány alapjául szolgáló CD-t a II. kerületi önkormányzattól kapták, ingyen. A kiadványnak csak a kinyomtatásáért fizettek. Halász szerint ő maga csak azután vette észre, a fényképeket, hogy a polgármester ezt jelezte. Halász állítja, a tanfolyam résztvevői közül eddig senkinek nem volt gondja volna a fotókkal.

Hiller fényképe egy bemutatkozó dialógus mellett látható, amint üdvözöl egy hölgyet. A kép mellett olvasható szöveg:

- Hello, I'm Angela. What's your name?

- My name's István.

- Hello, István.

(...)

Horváth Csaba gyorséttermi pincérként szerepel a kiadványban:

Waiter: Can I take your order, sir?

Guest: Yes. Fish and chips, please.

Waiter: How about the sweet?

Guest: Ice-cream and coffee, please.

A tankönyv harmadik oldalán ugyancsak Horváth látható, amint kezet fog Kertész Imre Nobel-díjas íróval - derül ki a Népszabadság írásából.