Támogatásra várnak a Hernád árvize miatt károsult gazdák

2005.06.15. 19:24

A kormány által kártalanításra megígért mintegy 1,2 milliárd forintra várnak továbbra is azok a Hernád menti mezőgazdasági vállalkozók, akiknek ültetvényeit az elmúlt évi augusztusi nagy árvíz tette tönkre - mondta a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdán Ináncson.

Kevesebb, mint egy év alatt harmadszor vonult le, illetve még jelenleg is vonul le nagy árvíz a Hernádon, a folyó mentén gazdálkodók azonban még most is várnak arra a kártalanítási összegre, amelyet tavaly ígért meg a kormány az agráriumban esett káraik enyhítésére - közölte Ódor Ferenc a sajtótájékoztatón. Hozzátette: összességében 1,2 milliárd forintról van szó, és bár a márciusi agrárdemonstrációs megállapodásban szó van a pénz kifizetéséről, de ezt a mai napig nem kapták meg a károsult gazdák. Ódor Ferenc azt is közölte: a mostani árvíz miatt ismét több ezer hektáron lesz oda a termés.

Jakab István, a MAGOSZ országos elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy nem lenne célszerű emiatt újabb demonstrációt tartani, mert ebben az esetben éppen a gazdák szegnék meg a márciusban aláírt megállapodást. Hangoztatta: a kormánynak ugyanakkor be kell tartani ígéretét, ki kell fizetni a beígért kártalanítási összeget.