Eloltották a szekszárdi hűtőháztüzet

Vágólapra másolva!
Csütörtök este hét óra után eloltották a lángokat a szekszárdi volt húsipari kombinát hűtőházában, s a kiemelt, négyes fokozatú tűzesetet kiemelt kettes fokozatúra minősítették vissza - közölte Szilasi Lajos alezredes.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatása szerint egy embert kellett kimenteni, neki nincsenek égési sérülései. A tűzoltóknak 29 oxigén- és három PB-gáz palackot kellett eltávolítani az épületből. Elmondta: a tűz az épület bontási munkálatai közben keletkezett, olajos deszkák kaptak lángra, az okot a későbbiekben a tűzvizsgálat tisztázza majd. Az oltásban részt vettek a környékbeli városok - Paks, Baja, Kalocsa és Mohács - katasztrófavédelmi szakemberei is, a lángok eloltását követően a szekszárdiak és a paksiak maradtak a helyszínen.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének közlése szerint a volt húsipari kombinát területén egy 350x150 méteres épület egyharmada égett, de a lángokat rövid idő alatt sikerült megfékezni; senki nem sérült meg. A tűzoltók a csarnokban lévő ammóniát átfejtették, a levegőbe nem került a veszélyes szerből. A tűz helyszíne közelében nincs lakott terület, így nem kellett senkit kitelepíteni.

Harmincöt tűzoltó nyolc tűzoltóautóval vonult ki a húskombinátba. A helyszínre érkezett egy vegyi felderítő jármű is, amelynek a személyzete megállapította, hogy nem került ammónia vagy füstgáz a levegőbe.

Most már csak utómunkálatok folynak - mondta röviddel nyolc óra előtt Dobson Tibor.