Adásvételnek álcázták az uzsorakölcsönt

Vágólapra másolva!
Túlzottan jóindulatú, hiszékeny családok mentek tönkre abba, hogy hitelt vettek fel egy megnyerő modorú, barátságos férfitól. Három család is azt állítja, hogy a magas, havi 10-20 százalékra kaptak kölcsönt, saját otthonuk volt a fedezet. Mindegyik esetben adósságcsapdába kerültek a családok, és elárverezték otthonukat, pedig van, aki állítja, a kölcsönbe kapott összeg közel dupláját fizette vissza, csak ezt nem tudta bizonyítani. Van, aki csak a nevét adta a kölcsönügylethez, de balatoni vendéglője bánta jóindulatát. A megvádolt férfi azt állította, hogy ő ingatlanokba akarta fektetni megtakarításait, nem adott kölcsönt. A hatóságok sem találták bizonyíthatónak a póruljártak állításait.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag tönkrement három család is abba, hogy meggondolatlanul vett fel kölcsönt évekkel ezelőtt egy uzsorástól. A 6-10 évvel ezelőtti ügyletek terheit a mai napig nyögik az érintettek, mert olyan adósságcsapdába kerültek, amelyből nem tudnak kivergődni, ráadásul a tartozások miatt elárverezték az otthonukat is.

Mindhárom ügyben közös, hogy - a póruljártak egybehangzó állítása szerint - a kölcsönügyleteket színlelt ingatlan-adásvételi szerződésnek tüntették fel a papírokon, mivel hivatalosan egy magánszemély nem foglalkozhat üzletszerűen hitelezéssel, ez jogosulatlan pénzügyi tevékenység volna.

A pórul járt családoknak csak - az érintettek szerint színlelt - ingatlan-adásvételi szerződés aláírása után fizetett a vállalkozó: a kölcsön kamatokkal növelt összegét vételárelőlegként tüntették fel a szerződésekben, a tartozás visszafizetésének végső határidejét pedig az ingatlan birtokba adása időpontjaként tüntették fel.

Így az uzsorás hivatalosan nem kölcsönt adott, hanem előleget fizetett a házakra. Mivel a kárvallott családokat nem kényszerítette senki, hogy aláírják a szerződéseket, amelyekkel saját otthonaikat kockáztatták, hiába jelentették fel, illetve perelték be a férfit, megszüntették ellene az összes eljárást.

A három ügylet között több év telt el, az elsőt 1995-ben, a másik kettőt 1999-ben kötötték. A károsultak közül ketten újságban bukkantak a gyors kölcsönt kínáló hirdetésére. A férfi olyanoknak hitelezett, akik bankoktól nem kaphattak kölcsönt, de rendelkeztek értékes ingatlannal, amelyet hajlandóak voltak fedezetként felajánlani.

Az uzsoraügy érintettjei még abba is belementek a gyors hitel reményében, hogy jelentős kamatot fizessenek. Egy esetben 1,2 millió forintra három és fél hónap alatt 480 ezer, a másik ügyben 5 millóra kilenc hónap alatt 2,8 millió, a harmadik ügyben pedig másfél milliós kölcsönre 2 millió 250 ezer forint kamatot kért a vállalkozó.

Pölöskei Ernő és felesége, Pölöskei Ernőné Jánka Aranka tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kölcsönt vesz fel, mert vállalkozni akartak, ráadásul gyerekük építkezni kezdett és őt is szerették volna támogatni. Mivel banki kölcsönt nem kaphattak alacsony jövedelmük miatt, kapóra jött egy budapesti iroda, amelyik újságban hirdette hitelezési szolgáltatását. A kölcsönhöz házukat kellett fedezetként felajánlani. A házaspár 1,2 millió forintot igényelt 1995 májusában. A pénz kifizetésekor azonban ez az összeg hirtelen 960 ezer forintra csökkent, a házaspár csak ennyit kapott kézhez azzal az indoklással, hogy kezelési költség és első havi kamat címén levontak 240 ezer forintot.

A vállalkozó, mielőtt kifizette a kölcsönt, egy adásvételi szerződést íratott alá a házaspárral. A szerződés szerint Sz. 2,5 millió forintért megvette az épületet, ebből pedig 1 millió 680 ezer forint előleget - vagyis a kölcsön kamatokkal növelt összegét - átadott 1995 május végén, az aláíráskor. A szerződés szerint szeptember 15-ig kell a vevőnek (vagyis a kölcsönt nyújtó férfinak) kifizetnie a vételár hátralékát, az eladóknak pedig kiürítve átadni a házat.

A házaspár egy ideig pontosan fizette a részleteket, de arra nem figyeltek, hogy erről igazolást kérjenek. A férfi ugyanis minden esetben személyesen jelent meg átvenni az aktuális törlesztőrészleteket, a pénzt Pölöskeiék előszobájában kapta meg, tanúk pedig nem voltak jelen. Pölöskeiné azt mondta, szinte családtagként kezelték a megnyerő modorú, barátságos Sz.-t, így nem is gyanakodtak egy ideig.

A baj akkor kezdődött, amikor kifogytak a pénzből, ezért a tartozást nem tudták határidőre kifizetni, a kárpótlás során kapott telket nem tudták ugyanis eladni. A szerződő felek szeptember végén - a hivatalos, iratokban is rögzített verzió szerint - elálltak az adásvételtől, e helyett egy tartozást elismerő nyilatkozatot íratott alá Sz. Pölöskeiékkel. Ebben a házaspár elismerte, hogy 1 millió 680 ezer forinttal és annak 20 százalékos kamataival tartoznak, ezt október 31-ig visszafizetik. Pölöskeiné azt mondta, azért írták alá ezt a nyilatkozatot, mert még ekkor is bíztak a férfiban, aki szóban megígérte: beszámítja a már kifizetett részleteket. A nyilatkozat után azonban a férfi jelzálogot jegyeztetett be a házra.

Mivel Pölöskeiék számításai szerint két év alatt összesen 1,6 millió forintot fizettek ki a kölcsönbe kapott 960 ezer forintra, 1997-ben megelégelték a folyamatos részletfizetést, úgy döntöttek, nem adnak több pénzt hitelezőjüknek. Sz. ezután hiába próbált a birtokában lévő tartozást elismerő nyilatkozattal újabb részleteket kicsikarni a házaspárból. Ezért bírósági végrehajtóhoz fordult. A hosszas pereskedés Sz.-nek kedvezett, már közel 5 millió forint jelzálog terheli a házaspár otthonát.

Horváth István furcsa körülmények között került kapcsolatba Sz.-szel, amikor 1999-ben eladta balatonkeresztúri éttermét. Vevője ugyanis a 17 millió forintos vételárból úgy fizetett ki neki ötmilliót, hogy Sz.-től kért kölcsön. Az adásvételi szerződésbe azonban már az került, hogy Sz. 7,8 millió forint kölcsönt ad Horváthnak (5 millió forintot és annak kamatait).

Horváth azt mondta, nem akarta aláírni a számára érthetetlen szerződést, de végül, vesztére mégis belement, mert megbízott a vevőjében, akinek még azelőtt megengedte, hogy birtokba vegye és üzemeltesse a vendéglőt, hogy egyetlen fillért is fizetett volna.

Amikor Horváth aláírta a szerződést, megkapta a kialkudott 5 milliós előleget, igaz, ebből a vevő rögtön kölcsönkért 1 milliót, hogy "legyen pénze beindítani a vendéglőt". Ezután azonban a vevő - bár néhány hónapig működtette az éttermet - nem fizetett sem Horváthnak, sem Sz.-nek. Horváh az időközben elhunyt vevőt ezért feljelentette csalás miatt. Később vádat is emeltek az ügyben, de a haláleset miatt megszüntették az eljárást. Sz. azonban a szerződés birtokában végrehajtást kért Horváth éttermére - noha a vevő egy közjegyző előtt tett nyilatkozatban elismerte, hogy valójában ő kért kölcsön, nem Horváth. Időközben ennek ellenére elárverezték az ingatlant. Ráadásul az árverezésből befolyt összeg nem volt elég az összes költségre, így nem csak a balatoni vendéglő úszhat el, hanem az a fonyódi ház is, ahol Horváthék most élnek.

A Farkas házaspár szintén hirdetés útján ismerkedett meg Sz.-szel, még 1999-ben. Ők 1, 5 millió forintot kértek a férfitól. Ebből 1 millió 450 ezret meg is kaptak, de az ő esetükben sem kölcsönszerződést kötöttek, hanem ingatlan-adásvételi szerződést, visszavásárlási joggal. A szerződésben itt sem a kölcsönösszeg szerepelt, 3 millió 750 ezer forintot írtak a dokumentumba, ennyit kellett volna visszafizetni. A házaspár saját számításaik szerint 980 ezeret fizetett vissza, de 2000-től betegségük miatt nem tudtak több pénzt összegyűjteni. Sz. ezután albérleti díjat követelt Farkaséktól, hogy lakásukban maradhassanak.

A rendőrség korábban nyomozást rendelt el Sz. ügyében, de mivel a sértettek kényszer vagy fenyegetés nélkül írták alá a szerződéseket, és tudták azt is, hogy magas kamatra kaptak kölcsönt, megtévesztő magatartás hiányában nem állt meg a csalás bűntette. Nem volt bizonyítható az sem, hogy Sz. rendszeres gazdasági tevékenységet folytatott volna, mivel nyolc év alatt csak ezt a három esetet lehetett bizonyítani. Az egyik esetben pedig az ügyészség azt állapította meg, hogy elévült a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás bűntette.

Az uzsorakölcsönök miatt többször is feljelentett Sz.-t az [origo]-nak nem sikerült elérnie. Sikerült azonban megszereznünk egy bírósági jegyzőkönyvet, amelyben Sz. alperesként vallott az egyik ügyletről. E szerint tagadta, hogy kölcsönt adott volna. Azt mondta, hogy megtakarított pénzét próbálta befektetni, ezért akart megvásárolni egy balatoni ingatlant. A házért elmondása szerint 1 millió 680 ezer forint előleget fizetett, a teljes vételár 2,5 millió forint volt - az 1995-ös adásvételi ügyben. Elmondta azt is, hogy bár munkanélküli volt és akkoriban rendszeres jövedelme sem volt, mivel korábban külföldön dolgozott, volt megtakarított pénze.

Sz. szerint neki azt mondták Pölöskeiék, hogy azért akarják eladni a házukat, mert egy másik városba akarnak költözni. Szerinte az előleg átadása után három és fél hónappal kellett volna a vételárhátralékot kifizetnie a szerződés szerint. Mintegy két hónappal az előleg kifizetése után azonban Pölöskeiék meggondolták magukat, arra hivatkozva, hogy közben jelentkezett egy másik vevő, aki drágábban venné meg a házat. A három és fél hónap lejártakor Sz. szerint Pölöskeiék megerősítették, hogy fel akarják bontani a szerződést, de az előleget már nem tudták visszafizetni, mert vállalkozásba kezdtek, de becsapták őket, a pénz elúszott.

Mivel - Sz. beszámolója szerint - Pölöskeiék mindenképpen fel akarták vele bontani a szerződést, annak ellenére, hogy nem tudták visszafizetni a pénzét, arra is hajlandónak bizonyultak, hogy közjegyző előtt egy tartozáselismerő nyilatkozatot írjanak alá, amelyben vállalták azt is, hogy mintegy egy hónapon belül visszafizetik a tartozást és 20 százalék kamatot is. Ezt a határidőt sem tartották be Pölöskeiék, ezért jelzáloggal terhelte meg a balatoni házat Sz., majd végrehajtási eljárást indított.

A férfi közölte azt is a tárgyaláson, hogy újságban olvasott egy hirdetést, amelyben ingatlanbefektetési tanácsokat adtak. Ő erre jelentkezett, így került kapcsolatba egy irodán keresztül Pölöskeiékkel.

Idén tavasszal pedig Sz. levélben szólította fel Pölöskeiéket, hogy fizessék ki tartozásukat, ne húzzák tovább az időt. Pölöskeiék ezután sem fizettek, hanem feljelentették a férfit, de a hatóságok elutasították az ügy újbóli, érdemi vizsgálatát.

Komáromi Gergely