Újabb útfelújítások Budapesten

Vágólapra másolva!
Újabb útfelújítások kezdődnek a fővárosban pénteken és szombaton a XVII. kerületi Pesti úton, valamint a X. kerületi Fehér úton.
Vágólapra másolva!

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája tájékoztatása szerint pénteken a XVII. kerületi Pesti úton (Csabai út - Zrínyi utca) kezdődik meg a munka. A pénteki kezdésű csatornaépítés összehangoltan folyik majd a hétfőn kezdődő útfelújítással. Az útépítés során szegélybontást, -építést, útburkolat-marást, aszfaltozást, buszmegálló-bontást, -építést végeznek.

A 2,7 kilométer hosszú, irányonként egysávos útszakaszon, a csatornaépítés helyszínén jelzőlámpás tereléssel folynak a munkálatok. A csatornázás várhatóan több ütemben zajlik, hozzávetőlegesen 100-150 méteres szakaszokban.

A csatornaépítés befejezésének várható időpontja: július 11. Az útfelújítás részleges sávlezárással zajlik majd, a forgalmat jelzőőrös tereléssel tartják fenn. A BKV busz továbbra is zavartalanul közlekedhet majd a felújítás teljes időtartama alatt.

A X. kerületi Fehér úton (Albertirsai köz - MÁV híd) szombaton kezdik a felújítási munkákat. Az útfelújítás keretében teljesen kicserélik a pályaszerkezetet. A pálya elbontása, illetve újjáépítése miatt az Élessarok - Örs Vezér tér irányában egyirányú lesz a forgalom. A kiszoruló forgalmat az Albertirsai köz, Fehér köz felé terelik. Az erre a szakaszra eső buszmegállót áthelyezik a Fehér közbe. A munkálatok két sávot foglalnak el az egyébként három, de helyenként négy sávos útból.