Mobil fák lesznek a bazársor helyén

Vágólapra másolva!
A jelenlegi tervek szerint szeptemberben lebontják a Károly körúti bazársort. A mára teljesen lepukkant, üresen álló üzletek helyén két évig ideiglenes park lesz mobil fákkal. Később mélygarázst építenének és éttermek, klubok lesznek a Károly körúton, ha sikerül megvalósítani a terveket.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben kezdődhet a Károly körúti bazársor bontása - a jelenlegi városházi elképzelések szerint. Addig azonban még egy építési engedélyt be kell szerezni a műemlékvédelmi hivataltól, a telken található ugyanis a középkori városfal maradványának egy része. A faltöredék köré kerítést kell emelni, ehhez kell az engedély. Emellett azért is várni kell a bontással, mert közbeszerzési pályázatot kell kiírni a munkára, ennek pedig több hónap az átfutási ideje. A tendert a napokban írják ki.

Ezt követően a területet parkosítják, de csak ideiglenesen, a számítások szerint ugyanis csak két évig lesz park az üzletek helyén, utána építkezésbe fog a Városháza. Ezért az ideiglenes parkban csak dézsába ültetett "mobil fák", virágládába ültetett növények lesznek, a burkolat pedig könnyen felszedhető kockakő lesz. Ezeket később el lehet vinni egy másik parkba, ráadásul, mint azt az önkormányzat egyik politikusa megjegyzete, a zöldek sem tudják a fákhoz láncolni magukat.

A távlati tervekben az szerepel, hogy teljesen beépítenék a Károly körút Gerlóczy és Bárczy utca közötti részét. Egy olyan többszintes épületet emelnének a bazársor helyére, ami hasonlít a háború végén lebombázott erdeteileg oda tervezett épületre. Somlyódy Csaba a fővárosi önkormányzat kiemelt fejlesztések bizottsága elnöke szerint ide közfunkciót ellátó létesítményeket szeretnének, de nem üzletekkel telezsúfolt plázát és nem is csak hivataloknak otthon adó irodákat látnának szívesen. Leginkább éttermeket, jazzklubokat, színháztermet képzelnek ide a Városháza vezetői. Egy átjáró is épülne, visszaállítják azt az árkádsort, ami a Gerlóczy és a Bárczy utcát köti össze. Az épület belső, zöldudvarát is megnyitnák a városlakók előtt, így a végleges változat szerint is lenne park a Kiskörúton.

A bazársort azután építették, hogy a Városháza épületének nagy részét lebombázták a második világháború végén, a Károly körúti rész is megsemmisült. Évtizedeken keresztül, egészen idén januárig különböző profilú kis üzletek működtek itt: kisállatkereskedés, illatszerbolt, papír és írószer kereskedés is működött, de pékség, zöldséges, cukrászda és kiskocsma is volt a bazársoron hosszú évekig. Az egyszintes üzletsort már a nyolcvanas években szerették volna eltüntetni, már akkor is garázst képzeltek ide. Ezután felmerült az is, hogy építsék újjá a Főpolgármesteri Hivatal épületszárnyát, de arról is szó volt, hogy üzletközpontot építsenek a kis üzletek helyén. Eddig hiába született az évtizedek alatt sok terv, sosem valósult meg egyik sem: vagy a műemlékvédelmi hivatal nem adott engedélyt, vagy tőkeerős befektetőt nem találtak éppen az önkormányzat vezetői.