A pusztai embereknek az a legnagyobb bajuk, hogy rettenetesen unatkoznak. "Hát nem sokan dolgoznak, akiket ismerek, azok közül talán senki. Vagy legalábbis állandót senki" - mondta egyikük. "Semmit, de semmit se lehet itt csinálni. Van egy bolt, ami kocsma is, reggel hattól tízig, meg délután háromtól hétig van nyitva. Nyolcig kellene nyitva tartania, de már hétkor bezár. Héttől semmit se lehet itt csinálni. Rossz időben vagy télen pedig el se tud menni innen az ember. A gyerekek azt se tudják, hogy mi az a játszótér. Nekik sincs mit csinálniuk. Tíz éve jöttem ide Szigetvárról, mert csak itt jutottunk lakáshoz. Azóta az unalom van." A játszóteret és az este is nyitva tartó kocsmát említik a legtöbben, amikor arról kérdeztük őket, hogy mi kellene leginkább a pusztára ahhoz, hogy jobb legyen az élet.

Forrás: [origo]

Egy helyi lapban a fejlesztések kapcsán arról számoltak be, hogy Péterfapusztán női focicsapat működik, elkezdett pezsegni az élet, van remény a kitörésre. "Persze, fociztak a nők egyet, ünnepeltek az újságírók, aztán amikor elmentek, elkezdték az emberek tépni egymás haját." Sportélet helyett ugyanis az egyetlen szórakozás a szomszédok közti torzsalkodás. "Ilyen sehol máshol nincs: mindenki mindenkit folyton figyel, kibeszélik egymást az emberek. Itt állandóan megy a parádé. Hogy ki kivel van, leginkább azt nézik, és ebből vannak a nagy veszekedések." A folyamatos pletykák és a pusztán belüli félrelépések, összejövések, megcsalások jelentik az élet eseményeit, amelyekből rendre hatalmas botrányok alakulnak a külvilágtól szinte teljesen elzárt településen.

A helyiek szerint ezen az új villanyvezeték és a tizenkét kiképzett kertész sem fog segíteni. "Le kéne bontani az egészet" - summázta az egyetlen megoldást az egyik lakos, aki közben tudja, ha ez se lenne, egyáltalán nem volna fedél a feje fölött. Tehát inkább ő is foltozgatja a pokolra kívánt házsor rá eső odúját, és gyűlöli a boltost. A kocsma-boltot vezető házaspár szintén a pusztán lakik, és a helyi nők utálják őket. "Csak a férfiakat szolgálják ki, nő szinte be se mehet. A gyerekeket meg átverik. A százforintos kólát négyszázért adják el nekik. Cigi meg csak Szigetváron van."

A péterfapusztaiak egyetlen büszkesége, hogy a másik két környékbeli pusztán még rosszabb az élet. Kárászpuszta például még messzebb van Szigetvártól, oda is alig járható út vezet, és a legközelebbi buszmegálló még sokkal messzebb van. Reggel 6.15-kor lehet vele elmenni és délután 4.15-kor visszajönni, többször nem jár. A megálló bódéját valaki felgyújtotta októberben, de ez nem rontja nagyon a várakozók komfortérzetét, mert esőben úgyse tudnak kimenni odáig az emberek a sár miatt. Kárászpusztán sok a nyugdíjas, a többség legfeljebb havonta egyszer hagyja el a három leszakadt házsorból álló települést. Akkor bevásárolni mennek. Az ott élő tizenhárom család pusztáján hiányzik a péterfai infrastruktúra: egyáltalán nincs bolt, és a nyilvános telefonnak már csak a fémszerkezete van meg. Bezzeg a jobb pusztán néha még csörgött is az érmés készülék kedd kora délután, igaz, éppen senki sem vette fel.

"Itt kevés a cigány, főleg az állami gazdaság nyugdíjasai ragadtak Kárászpusztán. Járt itt egy mérnök a pályázati pénz miatt. Állítólag lesz fürdőszoba. Hisszük, ha látjuk. Korábban tetőcserét is ígértek, meg azt mondták, hogy májusra felújítják az utat." A tetőcsere elmarad, de az útépítést és a zuhanyzókat most őszre tervezi az önkormányzat. "Ide nagyon sok pénz kellene. Hallottuk, hogy az Alföldön még a tanyákat is felújítják, telefont meg villanyt vezetnek be, pedig ott csak egy-egy család lakik. Mi itt sokkal többen sokkal kevesebbet kapunk" - panaszkodott egy nő, akinek ugyanaz a baja, mint a másik pusztán lakóknak: egyáltalán nincs mit csinálni egész nap. Munkahelye senkinek sincs, a hétköznapok pedig rettentő unalomban telnek. A harmadik, Galambpuszta nevű telepen jórészt romák laknak. Az erdős területen hasonló házsorok épültek. Ez a telep a legkevésbé rendezett, de legalább van bolt. Csak mint mondják, nagyon drága. "A maszek jó nagy hasznot tesz rá. De most egy italért vagy cigiért gyalogoljon az ember kilométereket?" - kérdezte önmagától is egy pusztai lakó, aki szintén nagyon unatkozik, és azt állítja, hogy nem hallott semmiféle pályázati pénzről sem.

Magyari Péter - Dencsháza