Leégett egy habszivacsraktár

Vágólapra másolva!
Péntek éjjel kigyulladt egy sajóbábonyi raktár, amelyben negyven tonna habszivacs égett el. Senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.  
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyon péntek éjjel kigyulladt az Eurofoam nevű gyár raktára. A nyolcvanszor húsz méteres raktárépületben a cég termékéből, poliuretán habszivacsből volt felhalmozva mintegy negyven tonna. A tűz a raktárban keletkezett. Tizenöt járművel, harminchat tűzoltóval és kilenc katasztrófavédővel sikerült eloltani a gyárat. Vegyi felderítők a helyszínen megállapították, hogy nem került veszélyes anyag a levegőbe. Személyi sérülés nem történt, a kár 140 millió forint a becslések szerint.