Orbán: Rossz volt a kávé a találkozón

Vágólapra másolva!
Véget ért a volt miniszterelnökök megbeszélése a Parlamentben Magyarország és Európa jövőjét érintő kérdésekről. A zárt ülés után Orbán Viktor, Horn Gyula és Boross Péter angolosan távozott a találkozóról, és nem nyilatkozott az újságíróknak. Orbán csak annyit mondott, hogy jobb kávéra számított a találkozón. Gyurcsány Ferenc rövid sajtótájékoztatón közölte: az európai politika fő irányaiban egyetértettek.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Véget ért a miniszterelnökök találkozója pénteken a Parlamentben. Horn Gyulát és Boross Pétert távozóban nem sikerült szóra bírni, Orbán Viktor pedig csak annyit mondott: jobb kávéra számított a találkozón. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rövid sajtótájékoztatón számolt be az eredményekről a megbeszélést követően.

Gyurcsány elmondta, hogy a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, melyben elítélik a londoni terrorakciót. Kiemelte, hogy az európai politika fő irányaiban egyetértettek. "Természetesen szakpolitikai kérdésekben vannak viták közöttünk, de ez a magyar nemzeti érdekérvényesítés fő irányait nem befolyásolja" - jelentette ki a miniszterelnök. Megállapodtak abban is, hogy az Európai Unióban közösen, egymást támogatva képviselik majd Magyarországot, és amennyiben az EU-n belül nagyobb politikai dilemmák adódnak, ismét találkoznak egymással, és egyeztetnek.

Szó esett a találkozón a határontúliakról is. A miniszterelnökök megegyeztek, hogy egységesen támogatni fogják Románia EU-csatlakozását, mert ez megoldás lehet a magyar nemzet határon inneni és túli részeinek szorosabb kapcsolattartásában - mondta Gyurcsány.

"Magyarország számára döntő, hogy a területi felzárkóztatási politika folytatódjon az EU-ban, hogy több lehetőséget teremtsenek a magyarországi hátrányos helyzetű területek gyorsabb felzárkóztatására" - fogalmazott a miniszterelnök. Közölte azt is, hogy a mezőgazdasági politika újragondolásának azt kell jelentenie, hogy a magyar gazdák támogatása nő.

Gyurcsány szerint kiterjedtebb együttműködés kell a bel- és igazságügyi politika területén is, és közölte, hogy a most létrejött együttműködés szerinte hosszabb távon is fenntartható. Orbán Viktornak a kávéra vonatkozó kijelentésére Gyurcsány csak annyit reagált, hogy a kávéról csak ő tud beszélni, mert Orbán Viktor teát ivott.

Medgyessy Péter távozóban úgy értékelte az elhangzottakat, hogy érték az a tény, hogy ennyi különböző gondolkodású és pártállású politikus leül egymással tárgyalni. "Rengeteg dologban nem értettünk egyet, de a mai találkozó arról szólt, hogy miben tudunk egyetérteni" - fogalmazott Medgyessy.

A volt miniszterelnökök találkozóját Gyurcsány kezdeményezte június 20-án a parlamentben a rendszerváltás óta eltelt időszak kormányfőivel, Boross Péterrel, Horn Gyulával, Orbán Viktorral és Medgyessy Péterrel. Gyurcsány Ferenc azt javasolta, hogy a volt miniszterelnökök közösen tárgyaljanak arról, Magyarország milyen új javaslatok megfogalmazásával és képviseletével segíthet Európának abban, hogy sikeres jövője építésében is dinamizmust, elszántságot tudjon mutatni.

Korábban felmerült az a lehetőség is, hogy a volt miniszterelnökök legyenek jelen azon az öt órakor kezdődő vitán is, melyen Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor méri össze erejét. Boross Péter volt miniszterelnök erre azt mondta, az ötös találkozón csak akkor vesz részt jó szívvel, ha az helyben és időben elválik a vitától. Horn Gyula és Medgyessy Péter azt közölték, hogy semmilyen formában nem hajlandók részt venni a Gyurcsány-Orbán vitán, de a volt kormányfők megbeszélésére elmennek.