Halálos áldozata is van a hétfői viharnak

Vágólapra másolva!
Agyoncsapott a villám hétfőn egy, a vihar elől menekülő férfit hétfőn Győr közelében. A vihar komoly anyagi károkat okozott az ország több pontján: a heves esőzések miatt Budapesten 30, Pest megyében pedig 189 riasztás érkezett a tűzoltókhoz. Tolnában vasúti pálya rongálódott meg, Baranya megyében pedig 20 lakót kellett kitelepíteni. Az özönvízzel sújtott Boldván fertőzésveszély fenyeget.
Vágólapra másolva!

Agyoncsapott a villám egy fiatalembert hétfőn a Sopron melletti Zsirán. A baleset egy lovarda építkezésén történt, ahol az építőmunkások és a lovak gondozói a vihar elől egy fedett részre húzódtak. Egyikük, egy 20 éves fiatalember visszaszaladt az esőbe, amikor eltalálta egy villám. A fiatalember egyből szörnyethalt, a villám még a nyakláncát is megolvasztotta.

A fővárosban a reggeli felhőszakadást követően a tűzoltóknak mintegy 20-30 helyszínre kellett kivonulniuk, mivel több pincét és alagsori helyiségeket árasztott el a víz - közölte a fővárosi tűzoltóság. Főként a XXII, a XIV, a XVII, és a XXI. kerületből érkeztek riasztások. Pest megyében 189 bejelentés érkezett a hétfői esőzések miatt a hatóságokhoz. A legsúlyosabb helyzet Gödöllőn alakult ki, innen 145 bejelentés érkezett. Érdről 29, Halásztelekről 15 alkalommal riasztották a tűzoltókat.

Fertőzésveszély Boldván

Továbbra is küzdenek a vízzel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván, ahol a szombati özönvízszerű esőzés miatt száznegyven embert kellett kiköltöztetni. A kényszerszállásokat a település futball pályájának épületében rendezték be. A szálásokkal azonban viszont több helybéli elégedetlen volt. Az MTI-nek nyilatkozók szerint éjfélkor még nem volt egy ágy sem volt a kényszerszáláson, ráadásul ruha és étel nélkül kellett átvészelniük azt az éjszakát. Rétközi Ferenc, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szerint viszont valamennyi kilakoltatott ellátása biztosított volt.

Közben a 2500 lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu romatelepén a víz kimosta az udvari WC-ket és a szemetet, így fennáll a fertőzés veszélye. Boldva háziorvosa emiatt a védőoltást rendelt el: a terhes anyákat és a gyerekeket fertőző májgyulladás, azaz sárgaság ellen oltják be. Az ÁNTSZ közölte: eddig még senki sem betegedett meg.

Károk országszerte

A Tolna megyei Dombóvár és Bátaszék között egy szakaszon alámosta a vasúti pályatestet az eső, így hétfő délután átmenetileg szünetel a vonatközlekedés - közölte a MÁV Rt. Kárász-Köblény és Máza-Szászvár állomás között pedig a vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat

A Baranya megyei Nagytótfalun mintegy húsz lakót kellett kiköltöztetni a felhőszakadás után. A falura hétfő délelőtt fél óra alatt akkora mennyiségű csapadék zúdult, amelyet a vízelvezető árkok és a csatornák nem tudtak elvezetni. Az utcákon 60-70 centiméter magasan hömpölygött víz, és betört több a házba is. A károk felmérése kedden kezdődik.