Alkotmánybíróság: mulasztott a kormány az érettségivel

Vágólapra másolva!
Alkotmányellenesen mulasztott a kormány, amikor a felvételi pontok számításában igazságtalan előnyt adott a korábban érettségizetteknek - állapította meg az Alkotmánybíróság. Az ide vonatkozó rendeleteket azonban nem semmisítik meg, mert az alkotmánybírák szerint az anarchiát okozna. A problémával szülői szervezetek fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a korábban érettségizők most "pénzen vett plusz hét ponttal" juthattak be az egyetemekre.
Vágólapra másolva!

A kormány alkotmányellenes mulasztását állapította meg a felvételi pontok számításával kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab). Bihari Mihály alkotmánybíró, az ügy előadóbírája szerint az idén és a korábban érettségizettek felsőoktatásba kerülése szempontjából esélyegyenlőtlenség állapítható meg. Az Ab-hoz két szülői szervezet fordult februárban.

Márkus Zsuzsa, a Tüskevár Egyesület illetékese korábban azt mondta az [origo]-nak: igazságtalan az a rendszer, amelyben a korábban érettségizettek több pontot kaphatnak ugyanolyan érettségi osztályzatokra, mint azok, akik idén végeznek a középiskolákban. Az eredményeket ugyanis az új rendszerben százalékosan határozzák meg. Ezért előfordulhat, hogy mivel a korábban érettségizettek ötös osztályzata automatikusan száz százalékot ér, a most érettségizők kevesebb pontot szereznek, mert az ő ötös osztályzatukat esetleg csak nyolcvan százalékosan számítják be.

Márkus Zsuzsa szerint a kormányrendelet igazságtalan és erkölcstelen helyzetet teremt, és a korábban érettségizők most "pénzen vett plusz hét ponttal", ami az emelt szintű érettségiért jár, "bemasíroznak" az egyetemre. A korábban érettségizettek ugyanis pénzért tehetnek emelt szintű érettségit, amelynek számukra nincs tétje, ha ugyanis nem sikerül, a régi érettségijüket középszintűként még beszámítják. Az idén érettségizők azonban az emelt szintű érettségibe "csak bátortalanul mertek belevágni", mert választaniuk kellett.

A szülői szervezetek kérték a pontszámításra vonatkozó rendeletek megsemmisítését is, de ezt elutasította az Ab - jelentette be Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke. "A jogegyenlőség elvét nem sértik a felvételi pontok számítására vonatkozó kormányrendeletek, megsemmisítésük pedig anarchisztikus állapotokat idézett volna elő" - mondta Bihari Mihály.

Az Oktatási Minisztérium (OM) közleményben reagált az Ab döntésére: "Természetes az, hogy egy ilyen jelentős változás az érettségi és felvételi rendszerben, óhatatlanul teremthet olyan helyzetet, amiben felmerülhet az esélyegyenlőtlenség kialakulásának a lehetősége, amint erre az Alkotmánybíróság is rámutatott." Az OM üdvözölte, hogy az Ab nem semmisítette meg a rendeletek pontszámításra vonatkozó részét és ezzel "lehetővé tette az idei felvételi eljárás nyugodt befejezését, lebonyolítását".

"Az Alkotmánybíróság felszólította a Kormányt arra, hogy 2005. december 31-éig vizsgálja felül a szabályozást és alkossa meg az esélyegyenlőséget megfelelő módon biztosító szabályokat. Ezt a munkát az OM-ben már elkezdtük" - áll a közleményben.

MTI/[origo]