Vágólapra másolva!
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beperelte az Egészségügyi Minisztérium népegészségügyi főosztályát és a Nemzeti AIDS Bizottságot, mert másfél hónap után sem válaszoltak a munkájukkal kapcsolatos kérdéseikre. A jogvédők azért voltak kíváncsiak erre, mert nem látják körvonalazódni Magyarország AIDS-stratégiáját, szerintük nincsenek megelőző kampányok, nem épülnek szűrőállomások. A TASZ amiatt aggódik, hogy az ország alacsony fertőzöttsége nem marad tartós, és Észtországhoz hasonlóan gyorsan fog terjedni a járvány, ha a hatóságok nem tesznek valamit.
Vágólapra másolva!

A Társaság a Szabadságjogokért beperelte az Egészségügyi Minisztérium népegészségügyi főosztályát és a Nemzeti AIDS Bizottságot, mert másfél hónap után sem teljesítették közérdekű adatkéréseiket. A TASZ a hazai HIV/AIDS elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdéseket intézett a minisztérium két részlegéhez. Szerették volna megtudni többek között, hogy mi is pontosan a Nemzeti AIDS Bizottság, kik a tagjai, mi alapján működik, és mi a szerepe a HIV/AIDS elleni harcban, továbbá, hogy 2004-ben mekkora összeg állt a rendelkezésükre, és ezt mire fordították. Tájékozódni kívántak a pályáztatási, elszámoltatási és értékelő rendszerről, és másolatot kértek a 2004-ben kötött szerződésekről. A TASZ kíváncsi volt a 2005-ös terveikre is.

A bizottság azonban semmilyen választ nem adott, a népegészségügyi főosztály pedig az adatvédelmi törvényben megszabott határidőt túllépve csak néhány kérdésre válaszolt, szerződés- vagy pályázatmásolatokat viszont nem küldött - üzleti titokra hivatkozva. Ekkor a társaság újabb levelet írt, melyben felhívták a címzettek figyelmét, hogy a polgári törvénykönyv szerint ezek az adatok nem minősülnek üzleti titoknak.

Ezután kaptak egy közös válaszlevelet, melyben újabb haladékot kértek a válaszadásra. A TASZ szerint a kérdéseik nem voltak különösebben bonyolultak, ezért a haladékkérést nem fogadták el, és keresetet nyújtottak be, kérve a bíróságot, hogy kötelezze az alpereseket a kért közérdekű adatok kiadására. A jogvédők szerint aggasztó, hogy "miközben az ország keleti határainál tombol a HIV-járvány, a minisztérium két hónap alatt sem képes a hatékonyság és az átláthatóság szempontjából alapvető információkat kinyomozni".

2004-hez képest négyszer több beteget regisztráltak idén

Az Egészségügyi Minisztériumon belül működő Nemzeti AIDS Bizottság foglalkozik az ország AIDS-szel kapcsolatos valamennyi problémájával. Az eddigi elnök az EU-ban más megbízást vállalt, a bizottságnak közel öt hónapig egyáltalán nem volt elnöke, nem is üléseztek. Így a szakemberek ebben az időszakban nem terjeszthették az egészségügyi tárca elé a problémáikat. Pedig pont ekkoriban, idén tavasszal derült ki, hogy 2004-hez képest négyszer több beteget regisztráltak ebben az évben.

TASZ: Az alacsony fertőzöttség nem maradhat tartós

Csernus Eszter, a TASZ HIV/AIDS és betegjogi programvezetője az [origo]-nak elmondta, hogy részben ezért, részben pedig azért kérték ki az adatokat a minisztériumtól, mert nem látják körvonalazódni Magyarország AIDS-stratégiáját. Annak ellenére, hogy azt már 2004-ben meghirdették. "Nincsenek megelőző kampányok, nem alakítanak ki új, anonim szűrőállomásokat" - fogalmazott a programvezető. "A hatóságok újra és újra megnyugtató nyilatkozatokat közölnek, hogy itthon minden rendben van" - tette hozzá.

A jogvédők amiatt aggódnak, hogy Magyarország alacsony fertőzöttsége nem marad tartós, ha nem kezdenek el most tenni valamit a megelőzésért. Több környező ország ugyanis, uniós országok is, pár éve még az itthonihoz hasonló, kedvező adatokkal rendelkeztek. "Észtországban például a világ egyik leggyorsabban terjedő HIV-járványa tombol, holott pár évvel ezelőtt még alig voltak regisztrált eseteik" - meséli a jogvédő.

Csenus Eszter szerint vannak trendek, melyekre jobban oda kellene figyelni. Az Egészségügyi Világszervezet pedig ingyen adna tanácsokat az országnak, hogy hogyan építhetnénk ki megfelelő figyelőrendszer, ha valaki ezt kérné tőlük. "Nem értjük, hogy ha két évvel ezelőtt nagy siker volt, hogy felállt a Nemzeti AIDS Bizottság, akkor most miért nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy kikből áll és mit csinál."

Az Egészségügyi Minisztériumban azt mondták, hogy hétfőn tudnak reagálni a TASZ kijelentéseire.

Matalin Dóra