Szigorítanák a büntetést a közlekedési rendőrök

Vágólapra másolva!
Szigorítaná a rendőrség az ittas vezetés és a gyorshajtás szankcióját. A tervezet szerint már egy pohár bor elfogyasztása utáni vezetés elegendő lenne a jogosítvány elvesztéséhez. Ugyanakkor a rendőrök szeretnék a duplájára emelni a jelenleg legföljebb tízezer forintos helyszíni bírság összegét.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szigorítaná az ittas vezetés és a gyorshajtás szabálysértésének szankcióját. A tervek szerint bővülne azoknak az eseteknek a köre, ahol a helyszíni ellenőrzés során nyomban elveheti a járőr a járművezető jogosítványát.

"Indítványoztuk, hogy ittas vezetés esetében már szabálysértés esetében is el lehessen venni a jogosítványt a helyszínen. Azt is javasoltuk, hogy a jogosítvány helyszíni elvételére akkor is legyen lehetőség, ha valaki jóval túllépte a megengedett sebességet" - mondta Pausz Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti osztályvezetője.

A tervezet szerint ha valaki egy pohár bor vagy sör elfogyasztása után ül a volán mögé, az ellenőrző rendőr már nulla egész nyolc tized ezrelék alatt is elvenné a helyszínen a vezető jogosítványát. Eddig ha valakit egy pohár bor vagy sör elfogyasztása után ellenőriztek az utakon és az alkoholszint 0,8 ezrelék alatt volt, a rendőrök nem vették el az autós jogosítványát. Ezt a szabálysértési tételt szigorítanák.

Változna a helyszíni bírság összege is. A tervezet szerint a duplájára, tízezerről húszezer forintra nőne a kiróható büntetés legnagyobb összege. Erre a rendőrség szerint a külföldi autósok miatt lenne szükség. Az Európai Unióban is csak a 75 euró - körülbelül 18.700 forint - feletti büntetésnél keresik meg az adott ország rendőrei a külföldön szabálytalankodó autóst.

Az új tervezet szerint ha egy külföldi autós nem fizeti be a kirótt büntetést, akkor a határnál akár belépési tilalommal is büntethetné a rendőrség. A javaslatot már elküldte az ORFK a Belügyminisztériumnak.