Elrendelték a volt Fidesz-tanácsadó előzetes letartóztatását

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság pénteken elrendelte Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának előzetes letartóztatását. Vargát gazdasági bűncselekmények miatt ítélték el Magyarországon. Évekig szökésben volt, kézre kerítéséhez nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot kellett kiadni, végül április elején fogták el Amszterdamban.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság pénteken elrendelte Varga Tamás előzetes letartóztatását. A több éve szökésben lévő vállalkozót gazdasági bűncselekmények miatt ítélték el Magyarországon - közölte a bíróság. Wéber Edina, a Fővárosi Bíróság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy a végzés indokolása szerint azért helyezik előzetes letartóztatásba Vargát, mert a vádlott évekig szökésben volt, kézre kerítéséhez nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot kellett kiadni, ezek alapján feltehető volt, hogy az eljárásban csak úgy biztosítható jelenléte, ha vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazzák.

A Malév amszterdami, menetrend szerinti járatával csütörtök este hozták Budapestre Varga Tamást, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját. Vargát, aki hat éve szökésben volt április elején fogták el Amszterdamban. Az ORFK honlapjára feltett tájékoztatás szerint V. Tamást 18 óra 15 perckor a Malév 665. számú járatával szállították haza Amszterdamból az ORFK Interpol Magyar Nemzeti Iroda, valamint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat munkatársai. Vargát a Fejér Megyei Bíróság, valamint a Fővárosi Bíróság által kibocsátott európai elfogató parancsai alapján adták ki.

A vállalkozót megérkezését követően a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi közleménye szerint a vállalkozó ellen összesen négy elfogatóparancs volt érvényben. A Világgazdaság 2000. október 12-i száma szerint Varga az elmúlt évtized egyik legnagyobb áfa-csalását követte el. Irányításával egy cégcsoport 1996 és 1999 között mintegy kétmilliárd forint áfát igényelt vissza hamis számlázással.

MTI/[origo]