Betiltották a kóbor kutyák elleni akciót

Vágólapra másolva!
Leállították a hatóságok a 4 Mancs állatvédő szervezet akcióját, melynek keretében ivartalanították volna a menhelyeken élő kutyákat. Az Állategészségügyi Intézet szerint azért kellett félbe szakítani az akciót, mert nem megfelelő körülmények között végezték a műtéteket, ráadásul olyanok operáltak, akik nem rendelkeztek honosított diplomával. Az ellenőrzés során a hatósági állatorvosok lefoglalták a műtéti altatáshoz szükséges, kábítószernek minősülő, tisztázatlan eredetű ketamint. A kampányt kezdetben támogató állatorvosi kamara szerint is törvénysértően járt el az alapítvány.
Vágólapra másolva!

Leállította a Pest Megyei Állategészségügyi Intézet egy állatvédő szervezet kampányát hétfőn, mert jogsértőnek találták az alapítvány tevékenységét. A bécsi székhelyű, nemzetközi szervezet, a 4 Mancs Alapítvány július 22-én indította el akcióját, az akkori tervek szerint bejárták volna az országot és több kutyamenhelyen saját költségükre ivartalanították volna az állatokat. A kóbor vagy gazdátlan kutyák ivartalanítása azért fontos, mert így megelőzhető, hogy tovább növekedjen a gazdátlan, menhelyeken élő vagy kóbor kutyák száma.

Dóra Dia, a 4 Mancs magyarországi képviselője szerint azért állították le az akciót, mert a helyi állatorvosok közül néhányan elszabotálták az együttműködést az alapítvánnyal. Többen annak ellenére nem segítették őket, hogy volt érvényes együttműködési szerződésük az állatorvosi kamarával, aminek értelmében a kamara vállalta, hogy helyi állatorvosokat szervez be az akcióba. Több állatorvos azonban bár kiment a menhelyre, ahol a műtéteket végezték, de néhány perc után távozott. A műtétek elvégzésének feltétele ugyanakkor, hogy azt Magyarországon is elfogadott diplomával rnedelkező orvos végezze. Dóra azt mondta, nem adják fel, jövő héten még tárgyalni akarnak a kamarával és a hatósági állatorvosokkal is a folytatásról. Megjegyezte ugyanakkor, hogy már sok országban végeztek hasonló akciót, eddig hagyták őket, hogy segítsenek az állatokon.

Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi Intézet vezetője azt mondta, bár az alapítvány jó szándékát nem vonja kétségbe, de törvénysértően tevékenykedett az alapítvány, ezért állították le az akciót. Többek között azért volt szabálytalan a tevékenységük, mert magyarországi engedéllyel nem rendelkező külföldi állatorvosok végezték a műtéteket, ráadásul alapvető egészségügyi szabályokat sem tartottak be: a műtéteket nem jó technikával, nem steril körülmények között végezték. Az altatáshoz szükséges, kábítószernek minősülő ketamin eredetével sem tudtak elszámolni. Emiatt vizsgálatot ins indítottak, hogy kiderítsék, honnan származik a szer.

Lorászkó Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara országos szakmai, oktatási, továbbképzési bizottságának elnöke azt mondta, kezdetben támogatták a kezdeményezést, de a történtek után úgy véli, teljesen jogosan állították le a kampányt.

Lorászkó szerint a megállapodás szerint a szakmai támogatást az állatorvosi kamara adta volna, vagyis a magyar állatorvosok végezték volna a műtéteket. Az alapítvány pedig a technikai segítséget - a műtéthez szükséges eszközöket - adta volna. Emellett arról is szó volt, hogy az alapítvány orvosai bemutatnak egy újfajta ivartalanító műtéti eljárást, ami gyorsabban végezhető el a jelenlegi eljárásnál és csak két-három centis sebbel jár.

Az akcióval azonban már kezdetben is szervezési problémák adódtak, mert a menetrendet nem tartották be. Később szakmai gondokat is tapasztaltak, mondta Lorászkó. Felbukkantak olyan parazitaellenes gyógyszerek, amelyeket tilos kutyákra használni. Emellett nem volt sem a gyógyszerek adagolásához szükséges mérleg, sem a műtéti felület szőrtelenítéséhez nyírógép. Ráadásul a bolgár állatorvosok nem ismerték a műtét előtti bemosakodás, az egyszer használatos injekciós tű fogalmát sem - tette hozzá.

Amikor a fenti problémák mellett múlt héten az is kiderült, hogy a bolgárok nem rendelkeznek az unióban honosított diplomával, a kamara felmondta az akciót. Akkor azonban még több órás egyezkedés után abban állapodtak meg, mégis folytatják a műtéteket, de szigorúan kikötötték, hogy csak a magyar orvosok operálhatnak. Ezek után hétfőn azonban kiderült, hogy a bolgár állatorvosok a megállapodás ellenére műtöttek, ezért másodszor is felmondták az együttműködést. Jogellenesen nem lehet állatot védeni - mondta Loreszkó, aki szerint az ivartalanítási akció leghamarabb ősszel folytatódhat.

Komáromi Gergely