Az üveges sörökre büszke a zöldtárca

Vágólapra másolva!
Nem lettek olcsóbbak a visszaváltható csomagolásban árusított termékek, valamint nem tűntek el az ingyenes nejlontáskák sem annak ellenére, hogy a januárban bevezetett szatyoradónak ez lett volna a célja - állítják a környezetvédő civil szervezetek. A zöldek szerint a környezetvédelmi adó eredménytelenségét mutatja, hogy visszaváltható csomagolásban már gyümölcslé sem kapható. A zöldtárca szerint viszont terjed a környezetbarát csomagolás: egyre több az üveges sör és megjelent a papírzacskó.
Vágólapra másolva!

A környezetvédelmi minisztérium szerint eredményes, a Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) szerint viszont rossz az a jogszabály, amely a visszaváltható csomagolások térnyerése érdekében nagyobb környezetvédelmi adót rótt ki az eldobható műanyagpalackokra és nejlonszatyrokra. A január elsején életbe lépett kormányrendelet a környezetbarát csomagolások elterjedését úgy próbálta elérni, hogy a korábbi súlyalapú termékdíj helyett darabszám alapján rótt ki termékdíjat többek között a PET palackokra és a szatyrokra.

Tömöri Balázs, a HuMusz munkatársa szerint a jogszabály nem váltotta valóra a kitűzött célokat, mivel továbbra sem lettek olcsóbbak a visszaváltható csomagolásban árusított italok és élelmiszerek, így aki környezetbarát terméket akar vásárolni, annak továbbra is többet kell fizetnie. Pedig a darabalapú termékdíj célja pont az lett volna, hogy az egyszer használatos csomagolások árát növelje, a visszaválthatót pedig olcsóbbá tegye. A civil aktivista szerint ehhez arra lett volna szükség, hogy bizonyos csomagolóanyagokra (kombinált csomagolás, műanyag) nagyobb termékdíjat vessenek ki.

A HuMusz munkatársa szerint a rossz szabályozás következménye többek között, hogy a legnagyobb hazai pezsgőgyártó novembertől nem váltja vissza a pezsgősüvegeket, valamint az egyetlen, eddig visszaváltható üvegben kapható gyümölcslé is eldobható dobozba került.

A környezetvédelmi minisztérium szerint viszont pozitív fejlemény figyelhető meg a sörpiacion, illetve a bevásárló szatyrok terén is. A megemelt környezetvédelmi adó hatására ugyanis a dobozos sörök drágábbak lettek, így az eldobható dobozos kiszerelések aránya csökkent. A sörpiacon végbemenet pozitív változáshoz azonban hozzájárult az is, hogy a hazai sörgyártók a magyar piacot elárasztó olcsó dobozos import sörök miatt támogatták a darabalapú termékdíj bevezetését. A szigorú német szabályozás ugyanis a legtöbb csomagolási formára betétdíjat vagyis visszaváltási kötelezettséget írt elő. Így a német sörgyártók a felhalmozódott dobozos sörkészleteiket Kelet-Európára zúdították rá. A hazai gyártók pedig nem tudták felvenni a versenyt az olcsó, 60-70 forintos import sörökkel.

A zöldtárca szerint szintén a jogszabály hatására mérséklődött a műanyag szatyrok ésszerűtlen mértékű felhasználása. Az egyik áruházlánc üzleteiben a nejlonszatyor mellett kapható papírzacskó, valamint visszaváltható szatyor is. A darabonként 50 forintba kerülő szatyrot csak egyszer kell megvásárolni, ha elszakad, akkor vissza lehet cserélni. Ugyancsak alternatívát kínál a környezettudatos vásárlók számára egy másik élelmiszerlánc üzleteiben kapható vászonszatyor. Ugyanakkor a nagyobb áruházak továbbra is ingyen adnak nejlonzacskókat.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az [origo]-nak elmondta: csak év végén a kereskedőktől kapott adatok összesítése után lehet megmondani, hogy eredményes volt-e a jogszabály. Akkor derül, hogy idén valóban kevesebb nejlonszatyor és eldobható csomagolás keletkezett-e, mint az elmúlt években.

Szabó András