Elfogták a kislányát karóval verő anyát

Vágólapra másolva!
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a hétéves kislányt, akit anyja akácfakaróval vert meg. A szakolyi nőt őrizetbe vette a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Életveszélyesen megsérült egy hétéves kislány, akit anyja megvert Szakolyban, a gyermeket a nyíregyházi kórházban ápolják - közölte a rendőrség. A kislányt még pénteken verte meg az anyja, szombaton vitték kórházba. A 28 éves anya azt állította, hogy a gyermek elesett, sérülései így keletkeztek - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóreferense.

Mivel a sérülések bántalmazásra utaltak, az orvosok jelentése alapján az ügyben a térségi főkapitányság forrónyomos csoportja indított vizsgálatot, s az anyát, miután kiderült, hogy ő verte meg gyermekét, szombat éjjel őrizetbe vették. A rendőr hadnagy elmondta, hogy a nő egy akáckaróval bántalmazta kislányát. A nyomozás azt is megállapította, hogy másik, négyéves gyermekét is rendszeresen verte.