Kártérítés és elnézés jár a mulatóból kizárt romáknak

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság jogerősen elmarasztalta a Zöld Pardon nevű fővárosi szórakozóhelyet, ahová a biztonsági őrök nem engedtek be két roma fiút. Az ítélet szerint a két fiú részére fejenként százezer forintnyi kártérítést kell fizetnie a Zöld Pardonnak, illetve a vezetőségének elnézést kell kérniük az eset miatt. A szórakozóhely vezetősége szerint azért nem engedték be a két fiút, mert nem tudták igazolni a nagykorúságukat.
Vágólapra másolva!

Két roma fiú két lány társaságában kereste fel 2002 szeptemberében a Zöld Pardon nevű budapesti szórakozóhelyet. Az ajtóban azonban a biztonsági őr útjukat állta, és a két fiútól személyi igazolványt kért. A két fiú - elmondásuk szerint - nyújtották is okmányaikat, az őr azonban közölte: nem kíváncsi a papírokra, és nem engedi be őket. A két lánynak azonban szabad utat adott.

A Zöld Pardon álláspontja szerint a náluk dolgozó biztonsági őrök azért kérték a két fiatal személyi igazolványát, hogy meggyőződhessenek életkorukról. Ezt azonban ők megtagadták, így nem engedték be őket a szórakozóhely területére. A Zöld Pardon közleménye szerint a szóban forgó estén is a vendégek nagy többségétől - mindenféle megkülönböztetést nélkülözve - kérték a személyi igazolvány felmutatását az őrök, és a fent leírtak szerint jártak el minden vendéggel.

A két kinn rekedt roma fiatal a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához (NEKI) fordultak segítségért, és pert indítottak. Első fokon elvesztették a pert, most azonban a bíróság jogerősen nekik adott igazat. Az ítélet nem állapított meg etnikai alapon történt diszkriminációt, de azt igen, hogy a biztonsági őr jogellenesen nem engedte be a romákat, akiket nem igazoltathatott volna - mondta az iroda munkatársa, Bodrogi Bea a Roma Sajtóközpontnak. Szerinte a bíróság először mondta ki, hogy a biztonsági őröknek korlátozott jogai vannak. A NEKI munkatársa hozzátette: a döntés szövegét elküldi a vagyonvédelmi kamarának is.

Az ítélet értelmében a két roma fiú emberi méltóságuk megsértéséért fejenként százezer forint nem vagyoni kártérítést kap, a Zöld Pardonnak és a biztonsági őrnek tizenöt napon belül bocsánatot is kell kérniük tőlük.

"A Zöld Pardon Kft. messzemenőkig elhatárolja magát mindenféle faji és egyéb diszkriminációtól. Működésünk során arra törekszünk, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrájú fiatalok szórakozásához színvonalasan hozzájáruljunk" - olvasható az eset kapcsán kiadott közleményükben. Hivatkoznak a biztonsági őrökre vonatkozó szolgálati szabályzatukra, amelyből kitűnik, hogy a szórakozóhelyet fajra, nemre, szexuális és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, mindenki látogathatja, és élvezheti az itt fellépő művészek előadásait. A belépést a kiskorúak, illetve magukat igazolni nem tudók, drog-vagy alkoholos befolyásoltság alatt állók, idegen árut, illetve szúró-vágó eszközt magukkal behozni kívánó belépők esetében korlátozzák.

A Zöld Pardonnak korábban egyszer már bocsánatot kellett kérnie: 2001-ben a biztonsági őrök szintén nem engedtek be három roma lányt azzal a szöveggel, hogy a "cigány lányok zsebelni jönnek ide, menjenek inkább Strasbourgba szórakozni".

Roma Sajtóközpont