Nem tudják, mire készüljenek a végzősök

Vágólapra másolva!
Egy hét múlva elkezdődik a tanév, ami azt is jelenti, hogy a végzős középiskolások elkezdik a felkészülést a felvételire. Egyelőre azonban nem tudják, hogy mire készüljenek, mert nem tudni, hogy jövőre mik lesznek a felvételi követelmények - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Egy hét múlva megkezdődik a tanév, a végzős középiskolásoknak készülniük kell a felvételire, de egyelőre senki sem tudja megmondani nekik, mire is készüljenek. Nem lehet tudni, hogy milyen szakok indulnak 2006 szeptemberétől az egyetemeken és a főiskolákon, így azt sem, mik lesznek ott a felvételi követelmények, azaz mely tárgyakra kellene "ráerősíteniük" a diákoknak - írja a Népszabadság.

Jövőre az egész magyar felsőoktatásnak át kellene állnia az úgynevezett bolognai típusú, többciklusú képzési rendszerre. Ez a gyakorlatban egyebek mellett azt jelentené, hogy a jelenlegi több mint 400 szak helyett csak 102 alapszak indulna. A felvételi tájékoztatóban a jelentkezők nem találnának többé szakpárokat, de még tanárképzést sem: a pedagóguspályára készülőknek először fizika, kémia vagy matematika szakra kellene felvételizniük, majd a hároméves bachelor képzés elvégzése után mehetnének tovább a tanári képesítést adó master képzésekre.

Az új képzési struktúra bevezetésére azonban még mindig nincsen jogszabályi felhatalmazás. Mádl Ferenc nem írta alá ugyanis a parlament által tavasszal megszavazott - a többciklusú képzésre való átállást is szabályozó - új felsőoktatási törvényt. A volt köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól, a testület pedig még mindig nem döntött az ügyben.