Kocsmákban is szűrnek majd a fogorvosok

Vágólapra másolva!
Újfajta megelőző kampány indul ősszel számos fogorvosi körzetben. A kampány lényege, hogy a fogorvos maga keresi fel a pacienseket - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár újfajta fogorvosi megelőző kampányra írt ki pályázatot. Az alapelv az volt, hogy ne a rendelőkben várjanak a paciensekre a fogorvosok, hanem felkeressék őket A jelentkezők havi 180 ezer, 230 ezer, illetve 280 ezer forint pluszt kapnak attól függően mekkora körzetben szervezik a betegségmegelőző programot - írja a Népszabadság.

A lap szerint a pályázók iskolákban, játszótereken, pályaudvarokon, sőt hajléktalanszállókon vagy éppen kocsmákban vállalta az ott megforduló emberek fogorvosi ellenőrzését. Kocsmákba például Győrben látogatnak a doktorok, mivel nem látnak más lehetőséget a szájüregi daganatos halálozás által legveszélyeztetettebbeket megvizsgálására. Plakátokon jelezik majd a vendégeknek, hogy mikor érkezik a spatulával, lámpával "felfegyverkezett" szűrőcsapat. A megvizsgáltak megtudhatják, milyen állapotban van foguk, szájüregük, és van-e szükség további orvosi segítségre.

A pályázat nyerteseinek arra is rá kell venniük a megvizsgáltakat, hogy alkalmazzák a fogállagmegóvó módszereket. Összesen 222-en nyertek a pályázaton - írja a Népszabadság.