Vágólapra másolva!
Sziklának csapódott és életét vesztete vasárnap egy siklóernyős Pilisszentkereszt külterületén.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy siklóernyős Pilisszentkereszt külterületén, a Dömötör hegyen. Az 50 év körüli férfi vasárnap a déli órákban csapódott egy sziklának. A helyszíni vizsgálatok szerint a szerencsétlenül járt siklóernyősnek A típusú vizsgája volt, vagyis csak egy nagyobb tapasztalattal és magasabb fokozatú vizsgával rendelkező társával repülhetett volna. A jelenlévők között ilyen, B vizsgával rendelkező személy nem volt.

A szemtanúk szerint a balesetet szenvedett férfi csak többszöri próbálkozásra tudott elemelkedni, majd ezt követően - feltehetően a szélviszonyok miatt - az ernyő baloldala becsukódott. Mivel a férfi ezt a helyzetet nem tudta kezelni, visszapördült a hegy felé és nekiütközött egy sziklának - közölte Bajkó Erika a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője.