Dilettánsoktól féltik a kulturális milliárdokat

Vágólapra másolva!
Megszületett a minisztériumi döntés a több milliárd forint elosztását szervező Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) átalakításáról, a tervezetről még ősszel tárgyalhat a kormány. Bozóki András miniszter szerint hatékonyabbá és átláthatóbbá teszik a szervezetet, csökkentik a kurátorok számát, kevesebbet költenek adminisztrációra, és többet a művészekre. Kulturális szakemberek viszont a demokrácia megcsúfolásának tartják a javaslatot, mert szerintük felülről döntik majd el, ki kaphat pénzt.
Vágólapra másolva!

Teljesen átalakítják a Nemzeti Kulturális Alapprogramot (NKA) a kulturális miniszter tervei szerint. A minisztérium felügyelete alatt álló szervezet dönt a kulturális pályázatok nagy részéről - évente több milliárd forintról - és intézi a kifizetéseket. Az NKA átszervezéséről a keddi miniszteri értekezleten már megszületett a döntés, most tárcaközi egyeztetésen van a törvényjavaslat - mondta Bozóki András kulturális miniszter az [origo]-nak.

A miniszter az átszervezéssel azt akarja elérni, hogy kisebb létszámú legyen a testület, és gyorsabban, rugalmasabban tudjon dönteni. Ezért 18 helyett 13, kisebb létszámú kuratórium dönt a tervek szerint a pénzekről. Emellett a módosítás megpróbálja megszüntetni az összeférhetetlenségeket, amikor valaki kurátorként dönt azokról a pénzekről, amelyeknek felhasználásában érintett valamelyik művészeti egyesület tagjaként. A jelenlegi négy év helyett csak két évig lehet valaki kurátor a javaslat szerint.

Az összeférhetetlenséggel kapcsolatban Bozóki utalt arra, hogy a filmes támogatásoknál több vitatható döntés született. Korábban a filmes kurátorok több esetben saját vagy ismerőseik filmjeikre szavaztak meg támogatást. Más művészeti ágak képviselői viszont úgy gondolják, hogy a kurátorokat szakmai egyeztetések után választották meg. Többen hozzátették azt is, hogy csak az ismeri a pályázókat, aki maga is részt vesz az adott művészeti ág életében, az évente elbírált több ezer pályázatnak csak elenyésző részénél derültek ki visszásságok.

Az NKA átalakítását Bozóki azzal is indokolta, hogy szerinte túl sok pénzt visz el a szervezet működtetése, emiatt kevesebb pénz jut el a művészekhez. Fontos, hogy az adófizetők pénzével felelősen gazdálkodjunk és egyetlen intézmény se nője túl azokat a kereteket és szándékokat, amelynek a megvalósítására annak idején létrehozták - mondta még Bozóki. Az [origo] ugyanakkor úgy tudja, a tervekben szerepel az is, hogy jelentős számú szakértőt bíznának meg a döntések előkészítésével.

Több kulturális egyesület vezetője is azt mondta ugyanakkor, hogy a tervezet a demokrácia megcsúfolása, mások kulturális merényletnek nevezték a módosítást. Attól tartanak, hogy a Bozóki által hangoztatott célok helyett azt lehet elérni a módosítással, hogy felülről irányíthatóvá, kézi vezérlésűvé válik az NKA.

Ezt támasztja alá, hogy a tervezetről készített összefoglaló anyag szerint a bizottságra (az NKA csúcskuratóriuma, vezető testülete) még több munka hárulna, és nagyobb lenne a felelőssége. E szerint a bizottság határozza meg a jövőben a pályázati kiírások pontos irányát, jellegét.

A változtatások minden megkérdezett szerint azzal járnak majd a gyakorlatban - az átalakított kuratóriumok miatt -, hogy sok olyan kurátor kerülhet be a testületekbe, akik eddig nem vettek részt az adott művészeti ág életében. A megkérdezettek szerint elképzelhetetlen, hogy hirtelen előkerüljenek a szakmában eddig ismeretlen újabb szakértők, így valószínűbb, hogy dilettánsokkal töltik fel a kuratóriumokat, akiket majd könnyebben el lehet látni tanácsokkal. Így hiába érvel azzal a miniszter a civilek szerint, hogy az átalakítás után csökken a miniszteri keret - ez az a pénz, aminek elköltéséről a kulturális miniszter saját hatáskörben dönthet -, ennek ellenére azt gondolják, hogy az átszervezés után az egész NKA döntéseibe sokkal közvetlenebbül beleszólhat majd az NKÖM vezetése, mint eddig.

Bozóki szerint viszont megmarad az NKA autonómiája, a kuratóriumok átalakítása pedig nem feltétlenül jelent személycseréket. Nem a szakértőkkel van a baj, a szabályokat kell tisztába tenni, tisztességes összeférhetetlenségi szabályok kellenek. Ha a rendszer nem jó, akkor a rendszeren kell javítani, itt nem egyes emberekről van szó - érvelt a miniszter.

Azt is kifogásolták többen, hogy az átalakítás a kisebb rendezvényeknek és a kevésbé népszerű, felkapott művészeti ágaknak nem kedvez. Ezt támaszthajta alá az NKÖM összefoglaló anyaga is, amely szerint a nagyrendezvényeket, összművészeti kezdeményezéseket kiemelt támogatásban akarják részesíteni.

Az átalakítás hátrányosan érintheti a kisebb művészeti ágakat is. Az [origo] értesülése szerint az átalakítás után egy kuratórium döntene a színház- és a táncművészet támogatásáról, de egy testületbe raknák a népművészetet és a közművelődést (helyi kulturális programok kuratóriuma néven), a vizuális kultúra kuratóriuma döntene a fotó-, film- és képzőművészeti pályázatról. A fotós szakma például egyetlen kurátorral képviseltethetné magát az NKA-ban. Az összevont nagyobb kuratóriumokban a rosszabb érdekérvényesítő képességű művészeti ágak könnyen támogatás nélkül maradhatnak, mivel könnyen leszavazhatják őket.

A megkérdezettek azzal sem értettek egyet, hogy a kuratóriumi rendszer átalakítása után olcsóbban és gyorsabban működne az NKA: a szervezetnél a jelenlegi tervek szerint ugyanis megnőne a szakértők száma, és az apparátus sem csökkenne tudomásuk szerint. Az érintettek állították: kifogásaikat, észrevételeiket többször is jelezték az NKÖM vezetőinek, de nem vették figyelembe a javaslatokat. Korábban a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete is kifogásolta, hogy a miniszter nem egyeztetett velük a kérdésről