Nem lehet tiltani az orvosreklámot

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal napi hatezer forintos bírságot rótt a Magyar Orvosi Kamarára, mert annak etikai kódexe a tagok számára tiltja tevékenységük reklámozását - írja a Népszabadság. Az érvényben lévő kódex ugyanis szankcióval fenyegeti az orvosi tevékenység szórólapokon, egyéb reklámhordozókon való hirdetését.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal két eljárást is folytatott az elmúlt években a szakmai szervezet ellen amiatt, mert a Magyar Orvosi kamara versenykorlátozó normákat írt elő tagjainak. Kifogásolták, hogy minimum- díjakat szabott meg a szolgáltatásokra, a szakmai etikai kódex pedig korlátozta az orvosi tevékenység hirdetését. A büntetést a határozat kézhezvételétől mindaddig fizetnie kell a köztestületnek, amíg nem módosítja etikai szabályzatát, illetve meg nem szünteti a kötelező, minimumdíjtételek alkalmazását - írja a Népszabadság.

A versenyhivatali bírság meglepte Éger Istvánt, az orvosi kamara elnökét. A Népszabadságnak elmondta, hogy már hónapok óta egyeztetnek a Gazdasági Versenyhivatal munkatársaival, és jelezték, hogy az etikai kódexen csak bonyolult eljárással tudnak változtatni. Az új szöveget az országos küldöttgyűlés jogosult elfogadni, ez a fórum pedig november végén vagy december elején ülésezik. A kamara jelenlegi etikai kódexe megengedi, hogy az orvos a magánrendelését meghatározott méretű táblán hirdesse, de szigorúan tiltja a reklámot. Csak a minősítés nélküli, tárgyszerű adatközlés elfogadható a szabályozás szerint.

Torjákné Amberger Teréz, a GVH tanácsosa a Népszabadságnak elmondta: ezek a büntetések az uniós csatlakozás óta törvénysértők, a hivatal ezért sem várhatott tovább a bírság kiszabásával.