Diszkókból és buszokról zárnak ki romákat

Vágólapra másolva!
Majdnem mindenki ismer olyan esetet, amikor romákat hátrányos megkülönböztetés ért - derült ki a roma diszkriminációról szóló vitahétvége beszélgetésein, melyen 250 ember vett részt. Létezik például olyan szórakozóhely, ahová péntekenként nem mehetnek be a cigányok, de buszról is tiltottak már ki romákat. Az ország minden részéről érkezett átlagosan informált emberek szakértőket is meghallgatnak a romakérdésben, tőlük választ kaphatnak a felmerülő kérdésekre is.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a romákról és nem romákról szóló nagyszabású vitahétvége, melyet az első deliberatív közvélemény-kutatás keretében rendeznek Magyarországon. A módszer lényege, hogy átlagosan informált emberek vitatkoznak olyan fontos kérdésekről, amelyekről alig tudnak valamit, majd a téma szakértőinek vitáját meghallgatva egyre jobban kibővülnek az ismereteik. A kutatók, a politikusok és az állampolgárok így felmérhetik, hogyan változik a résztvevők véleménye, miközben egyre tájékozottabbak lesznek, és megfigyelhetik, miként működnének a demokráciák, ha minden állampolgár kellőképpen tájékozott lenne a fontos ügyekben.

Körülbelül 250 résztvevő kis csoportokba osztva vitatkozott a romákkal szembeni diszkriminációról, elkülönítésről, szegénységről. A csoportbeszélgetésen, amelyen az [origo] részt vett, szinte minden résztvevő tudott példát hozni arra, amikor a környezetében valakit, sok esetben cigányt, hátrányos megkülönböztetés ért. "Velem még nem történt ilyen, de láttam már Pécsen, hogy két részeg cigányt vertek a magyarok a diszkó előtt" - mondta egy szigetvári roma fiú, aki szakácsnak tanul. Más résztvevők is hallottak arról, hogy egyes városokban vannak olyan szórakozóhelyek, ahol nem engedik be a romákat a diszkóba. "Tudok egy helyről, ahol a kidobó fiú is cigány volt, és a tulajdonos nem engedte neki, hogy romákat beengedjen" - mesélte egy békéscsabai nő. A fiatal résztvevők jól ismertek egy pécsi diszkót, ahová pénteken nem mehetnek be a cigányok, szombaton viszont bárki szórakozhat ott. A helyzetet kénytelenek elfogadni a helyiek. "Mifelénk történt olyan, hogy nem szállhattak fel a buszra a cigányok, mert kitalálták, hogy tetvesek, és nem engedték fel őket" - mondta egy zalaegerszegi férfi.

Többen tudtak munkahelyi diszkriminációról is. Az egyik résztvevő arról számolt be, hogy egy roma nővel együtt jelentkezett egy állásra, akinek ugyanolyan gyakorlata és végzettsége volt, mint neki. Mégsem firtatta senki utána, végül miért nem a roma nő kapta meg az állást. "Mindenki azt gondolja, biztos meg fognak lopni. Pedig nem is ismer!" - háborgott a zalaegerszegi roma férfi, aki maga is munkanélküli. "Az idősebbeket nem veszik fel, ha kisgyereke van valakinek, azt sem veszik fel. Akinek van valamilyen problémája, az már nem kell" - panaszolta az egyik nő.

Többen tudtak ellenpéldát is, amikor a romák felől ért valakit atrocitás. Az egyik fiatal fiú találkozott már egy vidéki diszkóban olyan cigányokkal, akik annyira részegek voltak, hogy megkéselték a közelükben levőket. Egy Borsod megyei óvodapedagógus mondta el a társaságnak, hogy vannak gazdag cigányok, akik nem akarják "cigány óvodába", "rossz társaságba" vinni a gyerekeiket annak ellenére, hogy a lakóhelyükhöz az van közelebb. Egy nő, aki két gyermekét neveli Putnokon, arról számolt be, hogy intézetből jövő gyerekek rabolják ki a többieket. "Az én két gyerekem megkapja a zsebpénzt, de mire beérnek az iskolába, elveszik tőlük. Cigány kislányok, akik a nevelőintézetből jönnek ki" - mondta. "Én a cigánysoron lakom, ott nincs baj, tisztelik egymást az emberek. De ha beljebb megyünk a városba, ott kezdődik a probléma, ott már máshogy állnak az emberek a cigányokhoz" - tette hozzá.

A csoportok között szóba került a rendőri diszkrimináció is. A résztvevők úgy látták, hogy a rendőrök nem annak alapján döntenek például az erőszakos intézkedésről, hogy a gyanús személyek romák-e. "Nem csak azt veszik elő a rendőrök, aki cigány, hanem aki intézetben nőtt fel" - vélte az egyik fiú. Az egyik résztvevő elmesélte: ahol ő lakik, az a szokás, hogy ha verekedés tör ki, többen körbeállják és figyelik az eseményeket. "Egyszer ilyenkor segíteni akartam a haveromnak, mert őt verték, amikor jöttek a rendőrök. Engem is bevittek, úgy elvertek, ahogy azt kell" - mondta. "Csak az a baj, hogy ott ütnek, ahol nem látszik. Kibilincselnek és ütnek. Én meg hiába mondom, hogy ki volt, nem tudom bebizonyítani" - tette hozzá.