Érdekesebb a Parlament, mint a politikusok

Vágólapra másolva!
A parlamenti fogadóórán részt vevő középiskolásokat jobban érdekelte az Országgyűlés épülete, mint a politikusok által tartott előadások.  Az [origo] által megkérdezett diákokat nem hozták tűzbe a rendszerváltás részletei, az előadásokat viszont nem tartották annyira kínosnak, mint az iskolai ünnepélyeket. A politikusok hasznosnak tartják a parlamenti nyílt napot, szerintük a társadalom többsége a magyar politikai rendszer terén analfabéta.
Vágólapra másolva!

"Jobban érdekel a Parlament épülete, mint Szili Katalin" - mondta az [origo]-nak egy békéscsabai diák a középiskolások számára rendezett hétfői parlamenti fogadónapon. Az [origo] által megkérdezett diákok többsége egyetértett abban, hogy nagyobb élmény bebarangolni a Parlamentet, mint politikusokat látni, valamint előadásokat hallgatni arról, hogy miként zajlott a rendszerváltás. Egy veszprémi gimnazista lány szerint annak ellenére, hogy nem túl közvetlenek az előadások, legalább az egésznek nincs "vigyázzülés" jellege, mint az iskolai ünnepélyeknek.

A havonta megrendezett nyílt napon három középiskola 50-70 diákja vett részt, most a békécsabai Idegen nyelvű Szakközépiskola, a kecskeméti Piarista Általános Iskola és Gimnázium és a veszprémi Albert Gimnázium végzős tanulói. A diákok olyan kérdésekről "interpellálták" Szili Katalint, hogy mennyire tartja hatékonynak a saját munkáját.

Az Országgyűlés elnökének "szerintem hatékony" válaszát az interpelláció elfogadása utáni "maguk olyan kedvesek" mondatai követték. Illés Zoltán fideszes képviselő pedig olyan tanácsokkal látta el a diákokat, hogy soha senkinek ne higgyenek el semmit.

Nagyobb lelkesedést mutattak a nyílt napon a diákokkal szemben az előadók. Lengyel László politológus az [origo]-nak elmondta: a parlamenti látogatás előnye, hogy a diákok szembesülnek a nagypolitikával, ami akkor is tanulságos lehet, ha azt kiábrándítónak találják. A politológus szerint élmény az is, hogy a középiskolások élőben látnak képviselőket. Illés szerint pedig a nap nagy előnye, hogy a diákok alapvető ismereteket sajátíthatnak el a magyar politikai rendszerről. "Ezen a téren a táradalom nagy többsége analfabéta" - tette hozzá a politikus.