Felmentették a halálra itatókat

Vágólapra másolva!
Felmentették azt a három fiatalembert, akik két éve halálra itattak egy 62 éves férfit Baranya megyében. Az idős alkoholistának egymás után rendelték az italokat egy kocsmában, a férfi egy idő után elájult, két hét múlva a kórházban meghalt. Az elkövetőket pénzbírságra ítélték garázdaságért, mert bántalmazták a férfi rokonait, de az emberölés vádja alól felmentették őket.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Képünk illusztráció

Felmentette az emberölés vádja alól a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában azt a három fiatalt, akiket azzal vádoltak, hogy két évvel ezelőtt halálra itattak egy férfit a baranyai Birjánban. A huszonéves fiatalemberek és a 62 éves sértett április 13-án ittak együtt a falu kocsmájában. A fiúk több alkalommal is vodkát és fröccsöt rendeltek társuknak.

Vendégük - akiről tudták, rendszeresen és nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt - többször is menni akart, de egyikük mindig visszatartotta, visszakísérte az asztalhoz, és újabb italt rendelt neki. A férfi végül rosszul lett, s távozóban az italboltból, összeesett. Ekkor a fiatalemberek a magatehetetlen embert koporsót formázó alakban téglákkal rakták körbe, egy-egy téglát még a lábfejére is tettek. Az eset szemtanúi értesítették a hozzátartozókat, akik elvitték a helyszínről az idős férfit. Mivel az állapota nem javult, mentőt hívtak, de a sértett két hét múlva a kórházban elhunyt.

A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a férfi a véréből kimutatott 5,22 ezrelékes alkoholtartalom szerint heveny alkoholos mérgezésben szenvedett, és a halálát az alkoholfogyasztás okozta. A nagy mennyiségű szeszes ital hatása oxigénhiányos agykárosodást, szövődményként tüdőgyulladást, majd légzésleállást eredményezett, így a férfit az orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.

Az ügyészség emberöléssel és garázdasággal is vádolta a három fiatalembert. Garázdaságot akkor követtek el, amikor bántalmazták a sértett hozzátartozóit, amikor azok az elkövetőket megpróbálták felelősségre vonni tettükért.

Az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság a vádlottakat garázdaságban bűnösnek mondta ki, és 50-50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, de felmentette őket az emberölés vádja alól. Az indoklás szerint ugyanis nem állt szándékukban megölni a sértettet. A férfi alkoholbetegsége folytán laikusként nem mérhették fel, hogy a kocsmába érkezésekor már milyen fokú alkoholos állapotban volt, továbbá tény, hogy önmagában az a mennyiség, amelyet az italboltban elfogyasztott, nem vezethetett volna a halálához.

A táblabíróság büntetőtanácsa megalapozottnak találta a felmentő ítéletet és helyben is hagyta, de társtettesként a két vádlottat garázdaságért 100-100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.