Mégis lehet szavazás a parkolásról

Vágólapra másolva!
Korábbi kudarcot vallott kezdeményezése után ismét a parkolási rendszer megreformálását próbálja elérni az Emberibb Parkolásért Mozgalom. Az önkormányzati törvényre hivatkozva ezúttal a főpolgármestertől kérik a népszavazás kiírását. Vajda Pál főpolgármester-helyettes szerint azonban költségvetést érintő kérdésekről nem lehet népszavazást kiírni.
Vágólapra másolva!

Népszavazás kiírását kezdeményezi a parkolási rendszer megreformálásáról az Emberibb Parkolásért Mozgalom. A civil szervezet korábban már tett erre kísérletet, de akkori kísérletük elbukott. A népszavazás célja, hogy a fizető parkolási rendszer valóban a forgalomszabályozás céljait szolgálja azokon a területeken, ahol erre valóban szükség van - áll közleményükben. A szervezet szerint egyre több helyen magáncégek húznak hasznot a parkolási díjból, ezt a gyakorlatot szeretnék megszüntetni.

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom azért próbálkozik újra a népszavazási javaslattal, mert felfigyeltek rá, hogy az önkormányzati törvény szerint civil szervezet közvetlenül is kezdeményezhet népszavazást, aláírásokat sem kell gyűjteniük. Vajda Pál főpolgármester-helyettes a Magyar Hírlapnak ugyanakkor azt mondta, hogy mivel a beadvány költségvetést érintő kérdésekről szól, ez ügyben nem lehet népszavazást kiírni.

A fizetőparkolás bevezetésével kapcsolatban már volt példa népszavazásra: tavasszal Dunaújvárosban fejthették ki véleményüket ezzel kapcsolatban a helyiek. Akkor nem merült fel, hogy ez költségvetési kérdés, így nem emiatt hiúsult meg a referendum, hanem a csekély érdeklődés miatt.

A Emberibb Parkolásért Mozgalom négy kérdést szeretne népszavazásra bocsátani, ezek egyrészt érintik, hogy milyen cégnek, intézménynek legyen joga parkolási díjat beszedni, másrészt az kérdeznék meg az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a kiszabható maximális óránkénti parkolási díj egy BKV-szakaszjegy ára lehessen. A további két kérdésük az ötödik kerületre, a budai várra és a Margitszigetre vonatkozik.

A civil szervezet beadványától függetlenül szerdán tárgyalja a fővárosi közgyűlés a parkolásról szóló rendelet módosítását. A parkolási cégek szerint ugyanis a szöveg félreérthető. Pontosításra szorul a parkolócédula lejártakor meghatározott türelmi idő. Ez a módosítási javaslat szerint öt perc lesz, ha egy óránál kevesebb ideig parkol az autós, ha ennél tovább, akkor tizenöt perc. Tárgyalnak a fizetőparkolási övezetek kiterjesztéséről is: a Magyar Hírlap úgy tudja, a IX. kerület kérésére fizetni kell majd a Duna mellett elterülő millenniumi városközpontban is. Az [origo] érdeklődésére szerda délután azt mondták, hogy egyelőre nem született döntés az ügyben a közgyűlésen.