Vágólapra másolva!
Körülbelül száz, ártámogatásban nem részesülő gyógyszer ára emelkedik októbertől. Eddig a törvény kötelezte a gyártókat, hogy negyedévente bejelentsék az árváltozásokat a gyógyszerész kamarának, ezentúl azonban ezt nem kell megtenniük. Állítólag az új szabályozás miatt mostantól sokkal gyakrabban változtathatják a gyógyszerek árait a gyártók, és emiatt a patikusok káosztól tartanak. A kamara szerint ettől nem kell félni, mert nem életszerű, hogy egy-egy termék ára naponta vagy hetente megváltozzon.
Vágólapra másolva!

Körülbelül száz, ártámogatásban nem részesülő gyógyszer ára emelkedik október elsejétől. A nem támogatott gyógyszerek a gyógyszerfogyasztás körülbelül 18-19 százalékát teszik ki, általában az enyhébb, viszonylag gyakori betegségek gyógyítására használatosak. Például meghűlés, köhögés, különböző emésztési panaszok vagy bőrbetegségek kezelésére. De a most dráguló gyógyszerek között akad nyugtató, szemcsepp, és sokféle vitaminkészítmény is.

Ez az utolsó olyan gyógyszeráremelés, amikor az új árakat a korábbi szabályoknak megfelelően a Magyar Gyógyszerész Kamara hirdeti ki. Az október 30-án életbe lépő gyógyszerpiaci rendtartás szerint ugyanis ezentúl a kamara csak ajánlott, tájékoztató jellegű fogyasztói árakat közölhet. Horváth Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos titkára az [origo]-nak elmondta, hogy eddig a törvény kötelezte a gyártókat, hogy negyedévente bejelentsék az árváltozásokat a kamarának, ezentúl azonban ezt nem kell megtenniük. A titkár szerint a változás valószínűleg nem lesz hatással a gyógyszerárakra. "A gyártók eddig is szabadon alakíthatták áraikat, a kamara nem befolyásolhatta őket, ahogy ezentúl sem akar, és nem is tud beleszólni az árakba" - fogalmazott.

A weborvoson megtalálja az új gyógyszerárak részletes listájáthttp://www.weborvos.hu/adat/2005okt1.doc

A sajtóban megjelent, hogy az új szabályozás miatt novembertől sokkal gyakrabban változtathatják a nem támogatott gyógyszerek árait a gyártók. Emiatt a patikusok káosztól tartanak, mert árváltozáskor az ország több mint kétezer gyógyszertárának számítógépét kellene átállítani. A gyártók eddig csak negyedévente változtathattak ugyanis az árakon, mostantól viszont akár minden nap megtehetik. Horváth Sziklai Attila szerint ettől nem kell tartani, amennyiben a kamara és a gyártói szervezetek között alakuló megállapodás létrejön. Egyébként sem életszerű, hogy egy termék ára naponta vagy hetente változzon.

Buzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója szerint sem reális ez a félelem. A nem támogatott gyógyszerek ára egyébként az unió valamennyi országában szabad. Az unió döntéshozói ugyanis úgy vélik, hogy a nem támogatott gyógyszerek körében az árakat kizárólag a verseny befolyásolja. A társadalombiztosítási támogatásban részesülő készítmények termelői ára nem változik, a kormány és a gyártók közötti, 2006. végéig érvényes szerződésnek megfelelően.