Gyurcsány: Nincs ok menekülni a nemzeti valutától

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint nincs oka az országnak menekülni a nemzeti valutától. A miniszterelnök az MSZP országos választmányi ülésén elmondta: nincs ok az euró erőltetett bevezetésére, ha ezért le kell mondani a kitűzött társadalompolitikai célokról. A Fidesz szerint amit Gyurcsány mondott, az a "legtisztább politikai cinizmus".
Vágólapra másolva!

Nincs oka az országnak bármi áron menekülni nemzeti valutájától, ha annak az az ára, hogy nem valósulnak meg a kormány által kitűzött társadalompolitikai célok - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Budapesten az MSZP országos választmányának ülésén.

Ha konfliktusba kerül a modernizáció programja, az építkezés programja, a szociális igazságteremtés programja és a gyors euró bevezetésének szándéka, akkor melyiket kell szolgálni? - tette fel a kérdést a kormányfő.

Mint mondta, az euró bevezetésének legfontosabb célja az ország kockázatcsökkentése, de a magyar forintba vetett bizalom rendkívül erős. Hozzáfűzte: "nincs okunk bármi áron gyorsan menekülni nemzeti valutánktól, nincs okunk bármi áron lemondani a monetáris függetlenségről", ha ennek az az ára, hogy abba kell hagyni az autópályépítést, ha az EU-s fejlesztési pénzekhez nem tudjuk hozzá tenni a nemzeti részt, ha nem tudunk ötéves nyugdíjprogramot megvalósítani.

Gyurcsány Ferenc közölte: nem támogatja a "kreatív költségvetést", vagyis ha az Európai Unió azt mondja, el kell könyvelni az autópályák építését, akkor azt el kell elkönyvelni.

Fidesz: ne adjuk a javunkat a szocialistáknak

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a kormányfő bejelentésére úgy reagált: amit Gyurcsány Ferenc mondott, "az a legtisztább politikai cinizmus". Úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc az euró bevezetésének csúszását értéknek állította be, miközben "a szocialisták eddig azt mondták, az euró bevezetése Magyarországon a hétköznapi Európa megérkezése, Medgyessy Péter miniszterelnök még 2003 közepén azt mondta, hogy 2008-ban már euróval fizethetünk, és mindeddig ezt nagy értéknek tartották".

Halász úgy vélte, a szocialisták visszavonhatatlanul elkezdték a választási kampányt, hiszen a miniszterelnök is újra arról beszélt, megvédik az embereket a gázáremelés hatásaitól, "de ez arcátlan populizmus a részéről, a szocialisták 2002-ben is azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, de hazudtak, több mint 50 százalékkal emelték a gáz árát, és most Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag ugyanezt ígéri meg."

A jövő évi költségvetés Halász szerint "választási költségvetés, az ígérgetés költségvetése", amiben "mindenkinek megígérnek mindent". Korábban munkahelyek létesítését ígérték, ehelyett 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ígértek adócsökkentést, ehelyett 35-ször emeltek adót és vezettek be új adónemet, ígérték az államháztartás hiányának lefaragását, ehelyett 2002 tavasza óta az államadósság 4.400 milliárd forinttal nőtt - mondta.

"Ebben a helyzetben ma is csak ígérgetnek és félrevezetik az embereket. Javaslom, ne feledjük, figyeljünk oda, a szocialisták a javunkat akarják, de ne adjuk oda nekik" - mondta a frakció-szóvivő.

Bod Péter Ákos, az MDF gazdaságpolitikai tanácsadója szerint nagyon kockázatos választási taktika az euró 2010-es bevezetésére tett vállalás "lebegtetése". "Az uniónak átadott magyar gazdaságpolitikai program fix pontja az euró 2010-es bevezetése, amitől nyomos okok alapján el lehet érni, de minden ilyen vállalás felmondása vagy lebegtetése kockázatos egy olyan országban, amelyik a következő évre a benyújtott költségvetés szerint 1500 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számol, és ezt nagyobbrészt a külfölddel finanszíroztatja" - fogalmazott a szakpolitikus.