Elszabotálták a kínos ülést Kőbányán

Vágólapra másolva!
Nem ért rá elmenni a csütörtöki rendkívüli képviselő-testületi ülésre a kőbányai MSZP-s képviselők nagy része, az ülés így elmaradt. A tanácskozáson Kaszab Csaba múlt héten meggyanúsított alpolgármester ügyét is szóba hozta volna az ellenzék.
Vágólapra másolva!

Először állhatott volna most csütörtökön a helyi képviselők és így közvetve a nyilvánosság elé Kaszab Csaba kőbányai MSZP-s alpolgármester azóta, hogy múlt héten vesztegetéssel gyanúsította meg az ügyészség. Erre azonban mégsem került sor, mert határozatképtelenség miatt a tervezett rendkívüli képviselő-testületi ülés elmaradt. Az MSZP-s képviselők nagy része ugyanis nem jelent meg a teremben.

Andó Sándor (MSZP) polgármester az [origo] kérdésére azt mondta, előzetesen nyolc képviselő, köztük Kaszab Csaba jelezte, hogy nem tud részt venni a rendkívüli ülésen. A polgármester szerint az lehetett a probléma, hogy nem várt időpontra hívott össze tanácskozást. A polgármester közölte, hogy azért hívott össze rendkívüli ülést, hogy a kerület által október 23-án adományozandó díszpolgári címekről döntsenek. Az ülésre végül 14 képviselő ment el, 16 fő alatt pedig határozatképtelen a testület.

A képviselők távolmaradásának egyik magyarázata lehet, hogy az ellenzék tervei szerint szóba hozták volna a Kaszab Csaba alpolgármesterrel kapcsolatos büntetőeljárást is a díszpolgárok megválasztása után. Múlt héten ugyanis az ügyészségi nyomozók házkutatást tartottak Kaszab irodájában, majd kihallgatták és vesztegetéssel gyanúsították meg az alpolgármestert.

Andó Kaszab ügyét kínosnak és kellemetlennek minősítette, de csak annyit mondott a történtekről, hogy mivel eddig hivatalos tájékoztatást nem kapott az ügyészségtől, nem tud állást foglalni. Hozzátette: beszélt az alpolgármesterrel, aki azt mondta neki, hogy egyelőre ügyvédjével tanulmányozzák az iratokat. Andó elmondta azt is, hogy Kaszab Csaba fenntartotta magának az üggyel kapcsolatos nyilatkozati jogot. Kaszabot azonban eddig az [origo] nem tudta elérni.

Andó Sándor október 14-re újabb rendkívüli ülést hívott össze.