Terroristavadász elitkommandósokat toboroznak

2005.10.06. 16:16

Novemberre áll fel az a speciális magyar alakulat, amelyet hazánk a tervek szerint külföldön, terroristák ellen vetne be.  A 400 fős elitkommandós egység a háborús gócokban szolgáló magyar csapatokat védené, illetve végezne felderítést a számukra.

Jelenleg is tart annak a speciális alakultnak a toborzása, amelyet a Magyar Hadsereg a tervek szerint külföldön, főként terroristák ellen vetne be. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta: a körülbelül 400 főből álló egység kiképzését a szolnoki felderítőknél kezdik meg, az alakulat novemberre áll össze, amelyet várhatóan az évtized végétől tud majd Magyarország felajánlani a NATO-nak.

A különleges egység az Irakban és Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonák védelmét látná el, valamint számukra végezne felderítést. A csapatot az amerikai Delta Force vagy a brit Special Air Service mintájára olyan kiképzésben részesítik, hogy képesek legyenek terroristákkal szembeszállni, illetve a hagyományos katonai alakultaknak segítséget nyújtani. A nagyobb NATO-tagállamok, többek között Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Lengyelország, jelenleg is rendelkeznek ilyen egységekkel. A speciális alakulatot tagjai az összes kézifegyver használatát elsajátítják, emellett kapnak búvár, hegymászó, ejtőernyős, valamint egészségügyi kiképzést is.

Bocskai István elmondta: az alakulatot kizárólag szerződéses katonákból toborozzák, vagyis olyanokat keresnek, akiknek már van múltjuk a seregben. Az egységhez elsősorban felderítők, illetve más hasonló területen szolgáló katonák jelentkezést várják. A válogatás során a katonáknak nem csupán a fizikai, hanem a stressztűrő képességeit is vizsgálják. A 3-5 fős egységek ugyanis sokkal inkább egymásra vannak utalva, mint a hagyományos alakulatok, ráadásul a különleges feladat miatt jóval nagyobb pszichés nyomás nehezedik rájuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK