Külföldiek nem kaphatnának szerveket

Vágólapra másolva!
Szűkítené a kormány a transzplantációs várólistára felkerülők körét. A jövőben csak a biztosítással rendelkező betegek juthatnának hozzá hazai donoroktól szervekhez vagy szövetekhez - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Igyekeznie kell annak, aki külföldi állampolgárként Magyarországon szeretne szervet kapni. Január elsejétől főszabályként csak magyar biztosított és a hazai egészségügyi szolgáltatásra jogosult beteg kerülhet fel a nemzeti várólistára - írja a Népszabadság.

A szervátültetésekkel kapcsolatban az unió tagállamai a 2003-as velencei konferencián állapodtak meg abban, hogy az adott országban elhunytak szervei a "nemzeti vagyon" részét képezik, és elsősorban a helyi lakosság gyógyulását kell segíteniük.

Jelenleg a Magyarországon tartózkodók közül, ha az indokolt, bárki felkerülhet a szerv- és szövetátültetésre várók listájára. A múlt év végén 1108 beteg várt valamilyen szervre. Arról, hogy hány külföldi került szervátültetésre műtőbe, nincs adat, ezt nem tartják nyilván.