Folytatódik Vajnai pere a vörös csillag miatt

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság folytatja a pert Vajnai Attila, a Munkáspárt korábbi alelnöke ellen. Vajnai egy rendezvényen látható helyen viselt egy ötágú vörös csillagot, amit a magyar törvények tiltanak. Az Európai Bírósághoz is fordultak az ügyben, de kiderült: ez nem tartozik a hatáskörükbe.
Vágólapra másolva!

Folytatódik Vajnai Attila ellen az önkényuralmi jelkép használata miatt indított büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon (FB), miután a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnak nincs hatásköre az ügyben - közölte az FB sajtótitkársága.

A Munkáspárt korábbi alelnökének ügyében azzal fordultak az Európai Bírósághoz, hogy összhangban van-e az EU diszkrimináció tilalmára vonatkozó alapelvével a magyar büntető törvénykönyvnek az a rendelkezése, amely szerint az, aki ötágú vörös csillagot ábrázoló jelképet nagy nyilvánosság előtt használ, közszemlére tesz, bűncselekményt követ el.

Az FB az Európai Bíróság döntéséig felfüggesztette a másodfokú eljárást, de a fórumtól azt a választ kapta, hogy nincs hatáskörük az FB 2004. június 24-i végzéssel feltett kérdésének megválaszolására. Az Európai Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel olyan szabályozás tekintetében, amely nem tartozik a közösségi jog keretei közé. A mostani ügyben a jogvita tárgya semmilyen módon nem kapcsolódik a szerződések rendelkezéseinek hatálya alá tartozó egyik helyzetre sem.

A Vajnai Attila ellen emelt vád szerint a Munkáspárt volt alelnöke 2003. február 21-én a Jászai Mari téren egy rendezvényen fél-egy percre láthatóvá tette a néhány centiméter átmérőjű, a ruházatán viselt, ötágú, papír vörös csillagot.

Első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította a bűncselekmény elkövetését, és egy év próbára bocsátotta Vajnai Attilát. A vádlott felmentésért fellebbezett, a főügyészség pedig megrovás kiszabását indítványozta. Vajnai büntetőperében a következő másodfokú tárgyalást november 16-ára tűzte ki az FB.