Elmaradnak az erdei oktatások

Vágólapra másolva!
Az előző tanévben tíz, az ideiben pedig már húsz százalékkal kevesebb erdei iskolát szerveztek - írja a Népszabadság. Az iskolafenntartó önkormányzatok ugyanis - pénz hiányában - nem engedélyezik ezeket a programokat.
Vágólapra másolva!

Nem lehet pénzt kérni a szülőktől a közoktatási törvény 2003-as módosítása értelmében az erdei iskolákért, az osztálykirándulásokért, a színház- vagy múzeumlátogatásért, ha azok a pedagógiai programban szerepelnek. A programok költségeit az önkormányzatnak kellene kifizetnie. Egy erdei iskola viszont nem olcsó mulatság: az 5-6 napos kirándulás 12-18 ezer forintba kerül gyerekenként. Azaz 30 diákkal számolva egyetlen osztály programja 360-540 ezer forintjába kerül a fenntartónak, erre pedig az önkormányzatoknak nincs pénzük.

Sok helyen végül inkább nem is engedélyezik az erdei iskolák megszervezését: 2003 óta húsz százalékkal kevesebb diák vesz részt ilyen programokon - mondta a Népszabadságnak Vermes Zoltán, a Szövetség az Erdei Iskolákért Közhasznú Szervezet elnöke. Szerinte azonban félreértésről van szó: a törvény megengedi ugyanis, hogy a szülők maguk fizessék a költségeket. Ebben az esetben az önkormányzatnak egy fillérjébe sem kerül, így nyugodtan engedélyezhetné a programokat.

Az erdei iskolát nem feltétlenül erdőben szervezik meg, az oktatás pedig eltér a megszokott iskolai metódustól. A diákok testközelből - nem pedig a könyvekből - ismerik meg az adott környezetet. Az erdei iskola lehet vízparton is, a hegyekben vagy falusi környezetben. De a vidéki diákok számára Budapest is eltér a megszokott környezettől - így a fővárosban is vannak erdeiiskola-helyszínek - írja a Népszabadság.