A magyar hatóságok nem tudnak vizsgálódni azzal a bajor vágóhídról származó hulladékhússal kapcsolatban, melyből egyes források szerint Magyarországra is jutott. A Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás azért nem vizsgálódik, mert fogalmuk sincs, hogy mit keressenek. Németországban számos húsüzemben azonnali hatállyal ellenőrzést rendeltek el, itthon azonban megfelelő információk híján egyelőre a német vizsgálatok eredményeit várják. 

A hatóságok egyelőre nem tudnak vizsgálódni azzal a bajor vágóhídról származó hulladékhússal kapcsolatban, amelyből egyes források szerint Magyarországra is jutott. Németországban a bajor környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi miniszter számos húsüzemben azonnali hatállyal ellenőrzést rendelt el, miután kiderült, hogy egyes helyeken a vágóhídi hulladékot felhasználták az emberi fogyasztásra szánt hústermékek gyártásához.

A Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás azért nem vizsgálódik, mert fogalmuk sincs, hogy mit keressenek. Virsinger György, az állomás igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy ha bármilyen információjuk van, már "próbálkoznak azonosítani a dolgokat". Csakhogy ebben az ügyben semmilyen konkrétum nem áll a rendelkezésükre. "Nem tudunk célvizsgálatot tartani, mert olyan nagy a szóba jöhető termékek palettája, hogy azt képtelenség átvizsgálni"- fogalmazott az igazgató.

A németországi húsüzemi vizsgálatokkal kapcsolatban Virsinger György kijelentette, hogy az itthon húsfeldolgozók ellenőrzése folyamatos, a legtöbb üzemet hetente látogatja állatorvos, és időnként nagyobb vizsgálatok is vannak. Az igazgató úgy tudja, hogy Magyarországra már a termékekbe bedolgozva került az emberi fogyasztásra alkalmatlan hús. "Nem tudunk mit lépni, nem ismerjük a forgalmazókat, a termékeket" - tette hozzá.

A németek még nem tudják, hova került a hús

A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal hivatalosan is felvette a kapcsolatot a német szövetségi élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi hivatallal. A német hivatal illetékeseinek azonban egyelőre nincs információjuk arról, hová kerültek kiszállításra a vágóhídi hulladékot is tartalmazó élelmiszerek.

Szakértők véleménye szerint a vágóhídi hulladékból készült élelmiszerek nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre, mindemellett indokolt a teljes tétel piacról való kivonása, amire a német hatóságok már megtették az első lépéseket. Merza Péter, a hivatal szóvivője elmondta, hogy keddre vagy szerdára remélhetőleg többet tudnak majd.

A magyaroknak az olcsóság a legfontosabb

Forrás: MTI/Németh György

Korábban az [origo] által megkérdezett húsfeldolgozó üzemek tulajdonosai elmondták, hogy nem ez az első eset, amikor vágóhídi hulladékok kerülnek párizsiba, virslibe.Virsinger György közölte, hogy küzdenek az ilyen esetek ellen, de a húsüzemek érdekeltek abban, hogy minél olcsóbban állítsák elő a termékeiket. "Mindenki tudja, hogy 2-300 forintos áron nem lehet tisztességes virslit előállítani, mégis ott vannak a polcokon. A vevők meg örülnek, hogy milyen olcsó, aztán csodálkoznak, ha puffad a hasuk."

Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy meg kell különböztetni az élelmiszer-biztonsági és a minőségi követelményeket. Vagyis lehet, hogy egy termék biztonságos, fogyasztható, tehát legálisan árulják, de a minősége nagyon rossz. Ilyenkor az állomások nem nagyon tudnak mit tenni, kivéve, ha más van a termék csomagolásán feltüntetve, mint ami benne van. Amíg azonban az ár a legfontosabb szempont a magyar fogyasztóknál, ilyen áruk lesznek a piacon. "Érkeznek néha bizonyos húspépek, melyeket Nyugat-Európában nem tudnának eladni, de itthon igen" - meséli az igazgató. Virsinger György szerint végső soron a fogyasztónak kell döntenie.

A Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás rendszeresen bírságol. A büntetés összege 50 ezer forinttól bármeddig terjedhet, ennek ellenére tavaly mindössze 36 millió forintot szabtak ki, hiszen minőségi hiba miatt nem büntethetnek.

Matalin Dóra