Csontváz miatt szakadt félbe a bizottsági ülés

Vágólapra másolva!
Punks Not Dead - És mi lesz a magyar kultúrával? feliratú pólóba bújtatott csontvázat vitt a parlament kulturális bizottságának ülésére két fideszes képviselő Bozóki András kulturális miniszter meghallgatására. Emiatt a testület MSZP-s tagjai kivonultak a teremből. Később kivitték a csontvázat, így az ülés folytatódhatott, de csak addig, amíg a fideszes képviselők nem döntöttek úgy: most ők vonulnak ki.
Vágólapra másolva!

Kivonult Vitányi Iván (MSZP) a parlament kulturális bizottságának keddi üléséről, mert két fideszes képviselő Punks Not Dead - És mi lesz a magyar kultúrával? feliratú pólóba bújtatott csontvázat vitt a az ülésre, ahol Bozóki András kulturális minisztert hallgatták meg.

Vitányi közölte: elhagyja az üléstermet, amíg ki nem viszik a csontvázat. "Ha kell, kilépek a kulturális bizottságból" - tette hozzá. Távozása után frakciótársai követték őt. Néhány perc múlva a két ellenzéki képviselő kivitte a teremből a csontvázat, és a szocialista politikusok visszatértek.

Halmai Zsuzsa (SZDSZ) "igazi ócska figyelemelterelő hadműveletnek", Halász János (Fidesz) pedig éppen figyelemfelkeltő akciónak nevezte megmozdulást, megjegyezve: "a 26 milliárdos elvonás ide juttathatja a magyar kultúrát". A csontvázat behozók egyike, Sági József (Fidesz) az ülésen azt mondta, akciójuk "szembesíti a minisztert korábbi ígéreteivel és vállalásaival", hozzátéve, hogy a magyar kultúrát jelképező alak "korábban jobb állapotban volt", ám most csupa csont.

A szocialisták kivonulása után ugyan folytatódott az ülés, de egy idő után a fideszes képviselők döntöttek úgy, kivonulnak, mert nem értettek egyet az ülésvezetéssel. Halász János, a testület fideszes alelnöke azt mondta: az ülésen ügyrendi javaslatot tett arra, hogy Bozóki András meghallgatását ne zárják le, csak függesszék fel, és egy későbbi időpontban folytassák, mivel sok kérdésben nem tudták meg a miniszter álláspontját. Tájékoztatása szerint Pető Iván, a testület SZDSZ-es elnöke azonban nem volt hajlandó megszavaztatni a javaslatot, és Kiss Attila fideszes képviselőnek sem adott szót, nem engedte az ellenzéki kérdéseket feltenni.

Még számtalan tisztázásra váró dolog volt, és ezért mi eljöttünk, hogy jelezzük: nem értünk egyet ezzel az ülésvezetési stílussal és azzal sem, hogy a rendelkezésre álló kétórás meghallgatásból egy órát Vitányi Iván (MSZP) beszélt a miniszter helyett, "láthatóan gyámság alá helyezte Bozóki Andrást, nehogy valami rosszat mondjon a miniszter".