Gallup: Fej fej mellett az MSZP és a Fidesz

Vágólapra másolva!
Az MSZP kampányával az elmúlt hetekben nem növelte elkötelezett támogatóinak arányát, csak annyit ért el, hogy a szimpatizánsaik közült többen mennének el szavazni - derül ki a Gallup Intézet októberi adataiból. A Fidesz idei legalacsonyabb eredményét produkálta, de hibahatáron belül így is fej fej mellett áll a két nagy parlamenti párt: a szocialisták 25, a Fidesz pedig 27 százalékot érne el.
Vágólapra másolva!

A szeptemberi adatokhoz hasonlóan októberben is körülbelül azonos a Fidesz és az MSZP támogatottsága, a szocialisták intenzív kampánya ellenére - derül ki a Gallup Intézet október közepén tartott ezerfős reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az MSZP szimpatizánsainak az aránya az előző hónapban mért 26 százalékhoz képest most 25 százalék. A párt a kampány ellenére nem szerzett magának több elkötelezett biztos szavazót sem. A szocialisták támogatói köre gyakorlatilag több hónapja azonos szinten van, az októberben mért érték megegyezik a júliusi adatokkal. A Fidesz támogatóinak aránya 3 százalékkal, 27 százalékra csökkent, és ez az év legalacsonyabb, a Gallup által mért értéke.

A határozott pártpreferenciával rendelkezők között a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben 3 százalékpontnyi (46-43 százalék). A választáson való részvételüket biztosra igérők aránya a szeptemberi 49 százalékkal szemben most csak 45 százalék, de sokan nem választottak még pártot. Emiatt - mivel kevesen ígérik biztosra, hogy elmennek szavazni, közülük azonban jóval elkötelezettebbek az MSZP-sek - a támogatási arányok is megfordulnak - áll a Gallup felmérésében.

A kis pártok közül ebben a hónapban is csak az SZDSZ híveinek aránya érte el a 2 százalékot. A biztos szavazók körében viszont három százalékos a szabad demokraták támogatottsága. A többi párt közül a MIÉP hosszú idő után először 3 százalékot ért el ebben a körben.

A miniszterelnököt kevesebben utálják

A miniszterelnök munkájának megítélésére öt százalékkal kevesebben vállalkoztak, mint az előző hónapban. Ugyanakkor öt százalékkal csökkent a miniszterelnök tevékenységét negatívan megítélők aránya. A miniszterelnöki tevékenységet pozitívan megítélők aránya nem változott. A Gyurcsány Ferenccel elégedettek aránya megegyezik az előző két hónapban mért aránnyal: most is 37 százalék.