Egyre több fiatal él az utcán

Vágólapra másolva!
Kétszer annyi a nő és a fiatal a hajléktalanok között, mint korábban. A szaktárca megoldásként nem a hajléktalanszállások bővítésében gondolkodik, hanem olcsó bérlakásokat vagy más lakhatási lehetőségeket szeretne létesíteni - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Egyre több a fiatal a hajléktalanok között - mondta Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága keddi, kihelyezett ülésén. A karitatív szervezetek úgy látják, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak. "Minden hónapban késve kapjuk meg a hajléktalanok ellátására szánt állami fejkvótát, amely a költségeinknek eleve csak a hatvan százalékát fedezi" - mondta Iványi Gábor, akinek számításai szerint a múlt évhez képest hatvan százalékkal csökkent a hajléktalanok krízisférőhelyeinek támogatása.

Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztos ezzel kapcsolatban elmondta: a hajléktalanokat ellátó intézmények számára kiírt pályázatok most elsősorban a külső szálláshelyek létesítését célozzák: az olcsó bérlakásokat vagy más, alternatív lakhatási lehetőségeket. A cél az, hogy ne intézményi elhelyezésre legyen szükség, hanem más, rugalmasabb megoldást találjanak. A miniszteri biztos azt is hozzátette: idén országosan hetven utcai szociálismunkás-szolgálat működik, kétszer annyi, mint tavaly.

A miniszteri biztos elismerte: mind több a nő és a fiatal otthontalan. A fedél nélkül élők húsz százaléka nő, csaknem kétszer annyi, mint korábban. Ugyanígy emelkedett a hajléktalan fiatalok és gyerekek száma is - írja a Népszabadság.