Pénzt vagy beutalót kérnek a szegedi szakrendelőben

Vágólapra másolva!
Kétezer forintot kell fizetni a vizsgálatokért bizonyos osztályokon a szegedi szakrendelőben, ha valaki beutaló nélkül szeretne bekerülni szakorvoshoz. Így próbálják rávenni a betegeket arra, hogy először a háziorvoshoz forduljanak panaszukkal, ne rögtön a szakorvoshoz. A szakrendelő vezetése még nem összesítette, hogy az új rendszer bevezetése óta mennyi pénz folyt be. A megyei betegjogi képviselőkhöz még nem érkezett panasz a vizsgálati díj miatt.
Vágólapra másolva!

Kétezer forintot kell fizetni bizonyos osztályokon - például a kardiológián és a reumatológián - a szegedi szakrendelőben, ha valaki beutaló nélkül szeretne bekerülni szakorvoshoz. A néhány hónapja bevezetett új rendszerre azért volt szükség, mert sokan a háziorvos felkeresése nélkül rögtön a szakorvosokhoz fordulnak panaszaikkal, pedig gyakran a problémájukra a háziorvos is tudna megoldást - mondta az [origo]-nak Varga Lajos, a szegedi szakrendelő orvos-igazgatója.

Az egészségügyi intézmények egy kormányrendelet alapján jogosultak arra, hogy térítési díjat kérjenek azoktól, akik beutaló nélkül érkeznek olyan szakrendelésre, ami beutalóköteles - mondta Varga Lajos. Jelenleg nem kell beutaló például a szemészetre és a sebészetre, de 2007-től ez változni fog.

Mellkasi fájdalmat például nem csak szívprobléma okozhat, ezért nem biztos, hogy a beteg első útjának a kardiológiára kellene vezetnie - mondta a szakrendelő orvos-igazgatója. Sokan telefonon kérnek időpontot a szakrendelésekre, mióta lehetőség van az előjegyzésre - velük szemben jogosulatlan előnybe kerülnek, akik csak úgy, beutaló nélkül beesnek a szakrendelésre. Az orvos-igazgató ugyanakkor hozzátette: sürgősségi eseteket térítésmentesen látnak el minden osztályon.

A kétezer forintos térítési díjról szóló közleményt kifüggesztették azokon az osztályokon, ahová elvileg csak beutalóval kerülhetnének be betegek - ide tartozik a kardiológia, reumatológia és a belgyógyászat is. Arról egyelőre nincsenek adataik, hogy a betegek többsége erre hogy reagál: inkább kifizeti a kétezer forintot, vagy inkább elmegy beutalóért a háziorvosához. Ezért még azt sem tudni, hogy a néhány hónapja bevezetett intézkedés óta mennyi pénzt hagytak ott a beutaló nélkül érkezők.

Az [origo] megkeresett két Csongrád megyei betegjogi képviselőt, mindketten azt mondták, hogy egyelőre senki nem fordult hozzájuk azzal a panasszal, hogy fizetnie kellett a szegedi szakrendelőben, sőt a betegjogi képviselők még nem is hallottak az új rendszerről.

2007 januárjától szűkül azoknak a szakrendeléseknek a sora, ahová beutaló nélkül is lehet fordulni. Az új kormányrendelet szerint háziorvosi beutaló kell majd a sebészetre, szemészetre és a fül-orr-gégészetre is. A jövőben szabadon megválasztani csak urológust, nőgyógyászt, bőrgyógyászt, idegorvost lehet, más esetben csak a háziorvos által kiválasztott orvoshoz lehet fordulni beutalóval.