Rokonok is adhatnak petesejtet

Vágólapra másolva!
Nem kell minden esetben névtelennek maradnia a petesejt-adományozóknak - döntött szerdán a kormány. A szabályozás módosítása lehetőséget ad arra, hogy rokonaik segíthessenek a meddő pároknak.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai döntése alapján ezentúl nem minden esetben lesz kötelező a névtelenség a petesejt-adományozásnál - jelentette be Batiz András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A korábbi szabályozás szerint mind a petesejt-adományozónak, mind a kedvezményezettnek, vagyis a leendő anyának névtelenségben kellett maradnia.

Emiatt éppen a rokonok közötti adományozás ütközött akadályba, holott ilyen komoly műtéti beavatkozásra főképp családtagok vállalkoznának, hiszen ők érzelmileg kötődnek a meddő pár valamelyik tagjához. Petesejt-adományozásra akkor lehet szükség, ha egy nőnek nincs életképes petesejtje, ám képes lenne kihordani egy gyermeket. Ilyenkor az adományozó petesejtjét mesterségesen megtermékenyítik a férj spermájával, és az embriót beültetik a meddő nő méhébe.

A mostani módosítás lehetővé teszi a névtelenség feloldását, ha az adományozó nyilatkozatot tesz arról, hogy ebbe beleegyezik, és közeli rokona a befogadónak vagy a férjnek, illetve élettársnak.

A szóvivő szerint a kormány az európai uniós célokkal összhangban folyamatosan munkálkodik a meddő párok helyzetének könnyítésén. Utalt rá, hogy a kormány korábban támogatta a lombikbébi-programban részt vevő nők munkaviszonyának védelmét is.