Vágólapra másolva!
Újabb bizonyítékok kerültek elő a K&H Equities beadványának köszönhetően a brókerbotrányban, ezért a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el. A brókercég a K&H Bank korábbi vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, valamint a Betonút Rt. többségi tulajdonosa, Dunai György vonatkozásában közölt információkat. Ezek alapján "bizonyos személyek" visszaélésben játszott szerepe súlyosabb megítélés alá eshet. A bizonyítékokról az ügyészség semmit nem árult el.
Vágólapra másolva!

Új bizonyítékok kerültek elő a brókerbotrányban, a K&H Equities beadványának köszönhetően. A Fővárosi Főügyészség részben helyt adott a beadványnak, és a nyomozás folytatását rendelte el - közölte Varga Jenő, az ügyészség szóvivője.

Varga elmondta, hogy a rendelkezésre álló új bizonyítékokat a jelenleg folyamatban lévő elkülönített eljárásokban kell a nyomozóhatóságnak megvizsgálnia. "Az ügy szempontjából lényeges, hogy új bizonyítékok kerültek elő, ezekről a nyomozás érdekében azonban semmit nem kívánok mondani" - mondta. Hozzátette: jelen pillanatban nincs személyre szóló megalapozott gyanú a beadvány kapcsán, addig ez fel sem merülhet, amíg nem ellenőrzik az információkat.

A K&H Equities szeptember 9-én tájékoztatta az MTI-t, hogy beadványt nyújtott be a Fővárosi Főügyészséghez a K&H Bank korábbi vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, valamint a Betonút Rt. többségi tulajdonosa, Dunai György vonatkozásában. A K&H Equities korábbi közleménye szerint a beadványok számos olyan további nyomozati cselekményt javasolnak, amelyeket nem folytattak le az eredeti nyomozati eljárás során, és amelyek más, súlyosabb következtetéshez vezetnének bizonyos személyek visszaélésben játszott szerepéről.

A rendőrségi nyomozás befejezésekor a K&H Equities gondosan áttanulmányozta a rendőrség által feltárt bizonyítékokat. Mindazon az esetekben, amelyekben nyilvánvaló eltérés mutatkozott a cég által feltártak és a hatóságok megállapításai között az egyes személyek visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről és érintettségéről, a K&H Equities erre hivatalos formában felhívta a hatóságok figyelmét - áll a közleményben.