Zöld elnök-hálózatot építene Sólyom

2005.10.30. 9:04

Zöld államfők hálózatát szeretné kiépíteni Sólyom László. A köztársasági elnök a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt tervéről. Sólyom szerint 1956 jövő évi ötvenedik évfordulója jó alkalom lehet arra, hogy Magyarország magára vonzza a világ figyelmét.

"Zöld államfők hálózatának" létrehozását szorgalmazta Sólyom László köztársasági elnök a CNN amerikai hírtelevízióban szombaton késő éjszaka - magyar idő szerint vasárnap kora reggel - sugározott interjújában. "Van egy tervem, amely mostanáig titkos volt, hogy szeretném létrehozni a zöld elnökök hálózatát, olyan államfőkből, akik különleges felelősséget éreznek a könyezetért, akik törődnek a jövő nemzedékeivel" - jelentette ki az államfő az interjúban, amely a Világriport című műsorban hangzott el.

A riporter emlékeztetett arra, hogy az elnök két hónappal ezelőtti hivatalba lépése után nem sokkal részt vett magyar környezetvédőknek egy olyan kirándulásán, amelyen felgyalogoltak a Zengőre, a Magyarországon felépítendő radarállomás korábban tervezett helyszínére, hogy tiltakozzanak a létesítmény megépítése ellen.

Sólyom László elmondta, hogy az 1956-os forradalom jövő évi 50. évfordulója jó alkalom lesz arra, hogy Magyarország magára vonzza a világ figyelmét. Mint mondta, mindent megtesz azért, hogy ennek megünneplése az évfordulóhoz méltó módon történjen, és hogy Magyarország szabad országként mutassa meg magát a világnak.

A riporter olyan elnökként jellemezte Sólyom Lászlót, aki számára a legfontosabb az emberi jogok érvényesülése, amiért az 56-os forradalmárok is küzdöttek. Idézte tőle azt a kijelentést, amelyet az ENSZ szeptemberi New York-i közgyűlésén tett, miszerint a terrorizmus elleni hadjárat érdekében sem szabad szükségtelenül korlátozni az alapvető szabadságjogokat és az emberi jogokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK