Fidesz: Hazudott a titkosszolgálati államtitkár

Vágólapra másolva!
Három fideszes képviselő, Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal rágalmazásért és becsületsértésért feljelenti és polgári pert is indít a titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár ellen. Tóth András szerintük ugyanis a kémügyről készített összefoglaló jelentésében hazudott, amikor azt állította: a három képviselő "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban" állt a kémügy egyik főszereplőjével.
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal rágalmazásért és becsületsértésért feljelenti és polgári pert is indít Tóth András titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár ellen. A három fideszes politikus közleményében azzal indokolta a feljelentést, hogy szerintük Tóth András "az úgynevezett Mucuska-gate-ről szóló jelentésből manipulatív módon összeollózott összefoglalójában hazudott", nem felel meg ugyanis a valóságnak az az állítás, hogy "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban" álltak a kémügy egyik főszereplőjével, Szatmári Tiborral.

"Állításáért Tóth Andrásnak a bíróságon kell felelnie: az államtitkárt rágalmazásért és becsületsértésért feljelentjük, a személyiségi jogok megsértéséért pedig polgári pert indítunk ellene" - írják a képviselők.

A három politikus a nyilvánosság korrekt tájékoztatása érdekében felhatalmazza és felszólítja Tóth Andrást, hogy valamennyi, a kémügy kapcsán keletkezett, rájuk vonatkozó lehallgatási jegyzőkönyvet hozza nyilvánosságra. "Nekünk ugyanis nincs takargatnivalónk" - írják a közleményben.

Véleményük szerint "több mint beszédes", hogy a Gyurcsány Ferenc számára készített jelentés kivonata, amelyet Tóth András oldott fel a titkosság alól, "mélyen hallgat a Mucuska-gate-ben érintett egykori és jelenlegi kormánypárti miniszterekről".

"Az államtitkárnak az ügyről készült valamennyi lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövegét haladéktalanul nyilvánosságra kell hoznia. Felszólítjuk Hiller Istvánt, Magyar Bálintot és az esetlegesen érintett más kormánypárti politikusokat: legyenek bátrak, és haladéktalanul hatalmazzák fel Tóth Andrást, hogy a rájuk vonatkozó lehallgatási jegyzőkönyveket azonnal és teljes körűen hozzák nyilvánosságra" - írta Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal.

A "kémügyről" Gyurcsány Ferencnek írt jelentés kivonatának titkosságát Tóth András politikai államtitkár szerdán oldotta fel és küldte el a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak. Az MTI birtokába jutott dokumentum szerint az ügyben érintett házaspár, különösen pedig Szatmári Tibor Rogán Antallal, Révész Máriusszal és Németh Zsolttal, a Fidesz három parlamenti képviselőjével volt "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban".

A jelentés szerint a "Szatmári-ügy" szervezőinek célja az volt, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva, az esetet "kémügynek" feltüntetve, kormányzati tisztségviselők "félrelépéseivel" összekapcsolva botránykeltésre, a kormány munkájának ellehetetlenítésére használják fel.

Rogán Antal csütörtökön már nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez az ügyben. A politikus levelében közölte: Szatmári Tiborral mint az RMDSZ budapesti irodájának vezetőjével egyetlenegyszer találkozott Budapesten, és ezt "rendszeresnek és bizalminak a magyar nyelv szabályai szerint nem nevezné".

Rogán Antal szerint a találkozó apropója az RMDSZ delegációjának budapesti látogatása volt, ugyanakkor az említett RMDSZ-delegáció az MDF, az SZDSZ és az MSZP székházában is járt. "Ha az említett kávéházi beszélgetést a szolgálatok lehallgatták, határozottan kérem miniszterelnök urat, hogy ennek a beszélgetésnek minden szavát hozza nyilvánosságra. Nekem ugyanis, másokkal ellentétben, nincs titkolnivalóm" - írta a politikus.

Németh Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: az államtitkok pártpolitikai célú felhasználására a magyar demokrácia történetében nem volt példa. Elmondta: a külügyi bizottság elnökeként joggal várhatná el a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól, hogy ilyen esetben védelemben részesítse és tájékoztassa, ne pedig titkosan gyűjtött információkat használjon fel ellene, lejárató céllal. Hozzátette: a továbbiakban az is vizsgálat tárgyát képezheti, hogy hogyan került sor az őt és képviselőtársait érintő információgyűjtésre.