Van ötös a lottón

Vágólapra másolva!
Több mint 2 milliárd forintot ér az egyetlen öttalálatos szelvény. Az ötös lottón 19 hét halmozódása után találtak ismét öttalálatost. A nyertesnek 90 napon belül kell jelentkeznie a nyereményért.
Vágólapra másolva!

Egy darab öttalálatos szelvényt találtak az ötös lottóra beküldött szelvények között. A szerencsés játékos nyereménye 2 milliárd 56 millió forint. Ez a negyedik legnagyobb nyeremény a magyar lottózás történetében.

Ezen a héten a szokásos 4-4,5 millió szelvénnyel szemben 7,4 millió szelvényt küldtek be a játékosok. A múlt héten a szelvények száma 7 millió darab volt - mondta Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője az MTI-nek. A szóvivő közölte: 19 hét halmozódása után volt ismét öttalálatos. Ennyi hét halmozódása után még soha nem volt ekkora nyeremény. Ennek oka, hogy hétről-hétre egyre többen játszottak - tette hozzá.

A nyertesnek 90 napon belül kell jelentkeznie a nyereményért, amelyet legkorábban a sorsolást követő harmadik hét keddjén utal a Szerencsejáték Rt. A szerencsés nyertesnek a lottózókban is fellelhető, úgynevezett "Nagy nyertes" számot kell felhívnia, és egyeztetnie, mi legyen a nyeremény átvételének eljárása. Ha a nyertes nem akarja felfedni a kilétét, akkor a társaságtól nem kerül ki személyes adata, vagy más, az azonosításra alkalmas adat - fűzte hozzá a szóvivő.

A 4 találatosokra egyenként 1,5 millió forintot fizetnek, a 3 találatosokra pedig 14140 forintot. A 2 találatosok 981 forintot érnek ezen a héten.

Az ötös lottó eheti nyerőszámai a következők: 15, 22, 28, 41, 57.

Az eheti Joker-szám: 211384.