A gyermekegészségügy következik a száz lépésben

Vágólapra másolva!
A gyermekegészségüggyel folytatja a kormány a száz lépés programját. Ennek keretében 12 intézkedést mutatnak be ezen a héten. Öt év alatt több tízmilliárd forintot fordítanak a gyermekegészségügy átalakítására - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Elsősorban az európai átlagnál gyakoribb koraszülés és öt éves kor alatti halálozás miatt alakítja át gyökeresen a gyermekegészségügyet a kormány. Megváltoztatnák a gyermekellátó helyek struktúráját, bővítenék a csecsemőkori szűrések számát, hatékonyabbá tennék a védőoltási rendszert (kevesebb, de hatékonyabb oltásokat szeretnének) - írja a Népszabadság.

A lap birtokába került dokumentum szerint a betegségek megelőzésére, és a gyerekek családközeli ellátására helyeznék a hangsúlyt, nappali ellátóhelyekké és sürgősségi központokká alakítanák a kihasználatlan gyermekkórházakat, és egyenletesebbé tennék a gyermekek kórházi ellátását. A fővárosban ugyanis tízezer lakosra 9,2 gyermekgyógyászati ágy jut, Győr-Sopron megyében viszont csak kettő. Heves megyében a helyek több mint fele kihasználatlan, ugyanakkor számos felnőttosztályokon kénytelenek gyerekeket ellátni.

Azért is szükség van az átalakításokra, mert számos korábban gyakori súlyos betegség eltűnt, és most főleg sürgőségi ellátásra van szükség. Az egy és négy év közöttiek halálozási okaiban a bántalmazások és a balesetek vezetnek, a második helyen a veleszületett betegségek állnak, majd a rosszindulatú daganatok következnek.

Nagyobb figyelmet kívánnak fordítani az egészséges életkezdetre és a koraszülések megelőzésére. Az elmúlt tíz évben ugyanis a csecsemők 8-9 százaléka volt koraszülött, ami kétszer annyi, mint más európai országokban - derül ki a Népszabadság írásából.