Ebben a ciklusban is elmarad a Btk.-reform

Vágólapra másolva!
Továbbra is marad a toldozott foldozott pártállami Büntetőtörvénykönyv, jóllehet reformját már az Orbán kormány is beígérte, de a Gyurcsány-kormány sem váltja valóra - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

További munkára biztatja ugyan az igazságügyi tárcát az új Btk. kidolgozásával a miniszterelnök közjogi tanácsadó testülete, ugyanakkor úgy látja a mostani ciklusban már nem készülhet szociáldemokrata-liberális értékrendet tükröző, kiérlelt Btk.-koncepció - írja a Népszabadság.

A Btk. reformjával - "polgári" megközelítésben - az előző kormány is próbálkozott, de a jogalkotók azonban sem akkor, sem azóta nem kapkodták el a kérdést. A lap szerint nemhogy nyilvános vitára alkalmas, de még olyan dokumentum sem született, amelyet szélesebb szakmai körökben elfogadhatónak találnának.

Marad tehát az 1978-ban elfogadott, és azóta több mint hatvanszor módosított Btk. további - ciklusonként eltérő szellemű - toldozgatása. A Fidesz-kormány több bűncselekmény esetén jelentősen szigorította a büntetéseket, a szocialista-liberális kormányzat pedig megpróbálta ezt visszacsinálni.

Egyesek szerint ugyanakkor nincs is szükség a reformra, mivel a Btk. így is működik. Kevésbé konzervatív jogtudósok szerint viszont a mai börtöncentrikus büntetéskiszabási gyakorlat demokratikus jogállamban fenntarthatatlan. Magyarországon százezer lakosra számítva 150-160-an, nyugatabbra viszont feleannyian vannak a rácsok mögött - derül ki a Népszabadság írásából.