A vizsgálatok szerint azért ütközött össze két magyar kisrepülőgép a nyáron, mert az egyik gép pilótája látásproblémái ellenére sem viselt szemüveget.

Július 15-én három magyar kisrepülő indult el Szlovákiába a győri repülőtérről. A kötelékben repülő három kisgép közül kettő másnap a likavai vár fölött légi felvételek készítése közben egymásba repült.

Az egyik gép lezuhant, pilótája és az utasa szörnyethalt. A másik, sérült gépet az automatikusan kinyíló ernyőszerkezet mentette meg, így a fák lombjai közé ereszkedő gép pilótája és utasa sértetlenül megúszta a balesetet.

A baleset okainak vizsgálatáról szóló jelentést pénteken tette közzé a szlovák légügyi hivatal vizsgálati osztálya. A jelentés megállapításai szerint a baleset áldozatául esett pilótának látászavarai voltak, és valószínű, hogy szemüveg nélkül nem lett volna szabad repülnie.

A pilóta szemüvege azonban a roncsok közül az alapos vizsgálat után sem került elő, és miután a kisrepülőnek semmilyen műszaki hibája nem volt, a bonctani orvos szakértő úgy találta, hogy a baleset a pilóta látászavara miatt következett be.